Simpson család, Rendőrakadémia, Macskafogó - Pálos Zsuzsa mindegyikben zseniális

Pálos Zsuzsa a színházban, a filmvásznon és a szinkronstúdióban is számtalan szerepben próbálhatta ki magát.

Pálos Zsuzsa
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pálos Zsuzsa számtalan színházi darab, tévé- és mozifilm színésznője, jellegzetes hangja pedig összetéveszthetetlen, ő szólaltatja meg többek között Marge Simpsont vagy a Rendőrakadémia suttogva beszélő Hooks őrmesterét is. 


1969-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályban. A 2019-es tanévnyitó ünnepségen vehette át az 50 éve végzetteknek járó aranydiplomát. 

- Amikor elvégeztük a Színművészeti Főiskolát, Szinetár Miklós olyat mondott… Elbocsátó szép üzeneteket adott nekünk át. Azt mondta, hogy a legszomorúbb pillanatunkban se felejtsük el, hogy minket senki nem hívott erre a pályára. Mi magunk jelentkeztünk - anekdotázott a 73 éves színésznő. 

palos-zsuzsa-2019
Fotó: Femina/Rátkai Márk

A tiszteletbeli diploma átvételére egy kis piros igazolványt is magával hozott: az előadóművészi működési engedélyét, amit 1958-ban állítottak ki. 

- "Önállóan, akár csoportosan fellépti díj vagy egyéb ellenszolgáltatásért…" Fél disznó! Abban az időben nem lehetett, de ha manapság valaki azt mondaná netalántán, hogy nem tud anyagilag minket honorálni, de természetben igen…, hát fél disznó! Nem kell adózni sem utána. És úgy emlékszem, ezt még nem vonták vissza. Tehát felléphetünk az Operaház színpadán, meg lehetünk akár könyvtárosok pénzért vagy egyéb ellenszolgáltatásért - viccelődött a Színművészeti ünnepélyes tanévnyitóján. 

palos-zsuzsa-aranydiploma
Fotó: Femina/Rátkai Márk

Pálos Zsuzsa a második világháború lezárásának évében, 1945. szeptember 23-án született Budapesten. 1965-ben sikeresen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1969-ben lediplomázott, és a József Attila Színházhoz szerződött, amelynek társulati tagja volt 1983-ig. Ezt követően szabadúszó lett, ami a nyolcvanas években bátor lépésnek számított. 

- A Nemzeti Színházban az eredeti, 1967-es Mózesben még főiskolásként Mirjam szolgálója, Kozbi voltam. Olyan színészekkel léphettem színpadra, mint

Sinkovits Imre, Avar István, Szokolay Ottó, Szirtes Ádám, Sinkó László.

Csak én diploma után a József Attila Színházba akartam menni, mert zenés darabokat szerettem volna játszani. Egy fiatal számára mi más lehet a vágy, mint a musicalek. Az első szerepemet is zenés darabban kaptam ott: Schütz Ilával ketten énekeltünk, táncoltunk. Szegény Schütz már nincs (2002 decemberében hunyt el - a szerk.), ő is osztálytársunk volt. 

Lukács Sándor és Pálos Zsuzsa az 1979-es Házimozi című tévéfilm egyik jelenetében.
Lukács Sándor és Pálos Zsuzsa az 1979-es Házimozi című tévéfilm egyik jelenetében.
Fotó: MTV/Kiss Júlia

- Hihetetlen mennyiségű nagyon jó szerepet kaptam, drámáktól vígjátékokon át gyerekdarabokig adott az ég mindenfélét: Jean-Paul Sartre: Altona foglyai, Shakespeare: Sok hűhó semmiért, Figaro házassága, szabadúszóként a Pécsi Nemzeti Színházban a Marco Polo millióiban Kököcsin hercegnő. Most például Molnár Ferenc Doktor úrjában láthat a közönség, aminek régen a női főszerepét alakítottam. A Budaörsi Játékszínben is fantasztikusakat játszottam. A Gyerekszínházban a Koldus és királyfi musicalben királyfi, a Csillaglányban papagáj voltam. A Karinthy Színházban a 2009-ben bemutatott Macskajátékban Bruckner Adelaidát alakíthattam.

Mindenki attól fél, hogy be lesz skatulyázva. Elém sok mindent, a legszélsőségesebb szerepeket tálcán hordta a sors.

- Hatalmas turnékat is tettem Nádas Gábor zeneszerzővel, és Straub Dezsővel készítettünk egy önálló estet, azzal bejártuk Skandináviát, Németországot, Angliát. 

- A kamera előtt is nagyon különböző műfajokban és szerepekben próbálhatta ki magát. Még főiskolásként feltűnt a Bors című tévésorozatban, de láthattuk a Régi idők mozijában, a Házimoziban, a Kossuthkifliben vagy az Uborka című bábkabaréban - utóbbiban a hangjával szerepelt.

- Ez is adódott. Épp végeztünk a Színművészetin, amikor az eggyel idősebb korosztály már épp másik szerepekbe billent át, szükség volt fiatalokra. Bennünket, akik Budapesten maradtunk, kipróbálgattak mindenfélére. Feltűntünk filmrendező és -operatőr szakosok vizsgamunkáiban, így tudtak bennünket ajánlani, volt bemutatkozó anyagunk. A vizsgaelőadásainkat is nemcsak a tanárok, de sok rendező is megnézte. Ez egy szerencsés időszak volt. 

palos-zsuzsa-szinkron
Fotó: MTI/EPA/Juan Herrero, Rendőrakadémia, Rabszolgasors

- A szinkronstúdióban is sok változatos karakter bőrébe bújhatott. A Rabszolgasorsban Rosa, a gonosz rabszolganő magyar hangja volt, aki után sok afroamerikai nőt szinkronizált, így például a Rendőrakadémia suttogva beszélő Hooks őrmesterét is.

A rajzfilmek szinte külön kategóriát alkotnak: Marge Simpson, a Macskafogóban a szőke, göndör hajú patkánylány, Cookie, a Kérem a következőt!  és a Vízipók-csodapók rajzfilmsorozatokban pedig több szereplőnek is adta a hangját. A mai napig dolgozik, például a 2019-es Vihar előttben egy idős hölgyet szinkronizál. Mi volt a legutóbbi munkája?

- Már csak ritkán hívnak, amúgy sem vagyok egy orrba-szájba szinkronizálós típus. Meg ki is lógok a sorból, ezt el is mondták néhányszor, hogy kell egy hasonló habitusú hang, akit mellém raknak. Inkább szerepre hívnak, azok személyre szabottak, és általában nekem valók.

A nyáron bemutatott Pompom Klubban az egyik öreglányt, az Alice-t alakító Rhea Perlmant szinkronizálom, aki Danny DeVito felesége. Neki már más filmekben is adtam a hangomat. Állati élvezet volt csinálni, jókat nevettünk. Előtte Claudia Cardinalét szinkronizáltam, őt sem most először. 

- Színházban hol láthatja még a közönség?

- Nemrég beugrottam két darabba a Pesti Színházban, a Zsótérral (Zsótér Sándor, rendező - a szerk.) meg épp az imént beszéltem, azt mondta, majd holnap este felhív, lenne egy szerepe számomra. A mi korosztályunkban már örülünk azoknak a szerepeknek, amiket hoz az élet. Mi már kapáltunk eleget! Na, jó, ez nem igaz, nem kapálás, öröm volt. 

A Vuk szereplői és híres magyar hangjuk

A Vuk rajzolt szereplőinek igazi színészóriások adták a hangjukat. Pogány Judit emlékezetes szinkronhangja szinte eggyé vált a kis Vukkal. Nézd meg azt is, kik szólaltatták meg a többi figurát!

Gyerekkorunk kedvence, Vuk újra a mozikban - Ez az ismert színésznő a magyar hangja

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük