Palik László végre elárulta - Ezért tűnt el teljesen 8 évvel ezelőtt
Palik László 2010-ben hagyott fel a tévézéssel, 2019 januárjában azonban visszatér.
Palik László a '80-as években kezdte karrierjét, az MTV Telesport szerkesztőségének munkatársa volt: a Forma-1-közvetítéseknek sokáig ő volt a kommentátora, első közvetítése az 1989-es francia nagydíj volt, míg utoljára 2010-ben a brit nagydíj során hallhatták a nézők. A Forma-1 alatt több aranyköpése is szállóigévé vált, ilyen volt a "Hová tűnt Damon Hill?". A Magyar Televízió mellett dolgozott az Eurosport és az RTL Klub csatornáknál, de a Dakar-rali versenyzője is volt egy időben. A televíziós pályafutását végül 2010-ben adta fel, utána teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Pár nappal ezelőtt kiderült, 2019-ben a TV2-n tér vissza a képernyőre, az Exatlon Hungary műsorvezetője lesz. A legendás tévés a Blikknek árulta el, miért is adta fel tévés pályafutását 2010-ben.
Az 56 éves Palik László elmondta, hogy nem hirtelen felindulásból vetett véget tévés karrierjének, hosszú folyamat eredményezte mindezt. Bevallása szerint 1985 és 2010 között csak rohanással teltek a mindennapjai, ebből viszont elege lett.
- Inkább azt mondanám, kitelevízióztam magam. Persze, nem fegyverrel kergettek a kamera elé, és élveztem is az egészet, de jóllaktam. Igazán felnőttként nem tapasztaltam meg azt, milyen nem Palik Laciként élni, amikor nincs nyilvánosság - magyarázta.
Elmondta azt is, hogy két fia születésének is köze volt ahhoz, hogy visszavett a tempóból. Felesége, Marsi Anikó két kisfiúval ajándékozta meg, Vilmos 2006-ban, Vince 2009-ben született. Palik László nagyon vágyott rá, hogy a két fiával együtt lehessen, bevallása szerint az ő nevelésükből sokkal nagyobb részt vett és vesz ki a mai napig, mint az első házasságából született lánya, Júlia esetében.
- A lányommal hatalmas szerelemmel szeretjük egymást, de a két fiammal összehasonlítva, valóban az idő töredékét töltöttem vele. Szerencsére mindennap beszélünk, csodálatos a kapcsolatunk, és ők hárman is szeretik egymást, Juliska Isten a két fiam számára, hozzá képest én a fiúknál a kanyarban sem vagyok - árulta el.
Sosem gondolta volna, hogy az eltűnése után is évekig foglalkoznak majd vele, az volt a tippje, hogy fél vagy egy év után elfeledkeznek róla, ezért hallgatott is, azonban ezzel pont az ellenkezőjét váltotta ki. Az elmúlt nyolc évben sok mindent tanult, hétköznapi szülővé vált. Miután Marsi Anikó hét év után visszatért a képernyőre, és 2016-tól Gönczi Gábor műsorvezetőtársa lett a Tényekben, még intenzívebbé váltak a szülői teendői. Ha valamelyik gyerkőc beteg lett, vagy edzésre kellett vinni, Palik László volt az, akinek cselekednie kellett. Szerinte ez önfegyelemre és alázatra tanította őt.
- 25 évig simogathattam az egómat, mert az élet, a feleségem és a gyerekeim lehetőséget adtak erre. Az az időszak nagyrészt rólam szólt, így egyáltalán nem baj, hogy ez a nyolc év nem. Ez szerintem így fair. Amit pedig ezért kaptam, az megfizethetetlen - tette hozzá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!