Oszvald Marika fiatalkori fotója: meseszép Iluska volt a János vitézben

Oszvald Marika így nézett ki Iluskaként a János vitézben. Ez volt az első főszerep, amit első szereposztásban játszott.

Oszvald Marika és a János vitéz
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oszvald Marika különleges felkérésre mondott igent: egy, az 1970-es évek végén készült fénykép mai változatát készítették el. Az eredeti fotón a szubrett a menyecskeruháját viselte, ennek a mását készítették el neki ötven évvel később. 

Oszvald Marika és a János vitéz

- A János vitéz Iluskájára készültem, és egy címlapfotóra volt szükség, de még nem voltak készen a jelmezek. Az idő tájt volt az esküvőm, kitaláltam, hogy fölveszem azt a kis népi jellegű ruhámat, amit saját magam készítettem: ez volt a menyecskeruhám. Most ezt a fotót próbáltuk reprodukálni” - kezdte a visszaemlékezést. 

oszvald-marika-fiatalon
Fotó: MTI/Farkas Tamás

- Ez volt az első olyan főszerep az életemben, amit első szereposztásban én kaptam meg. Vámos László volt az igazgatónk, fölmentem hozzá, és mondtam neki, hogy nagyon szépen köszönöm, tanár úr, hogy én kaptam ezt a szerepet, de sajnos nem fogom tudni eljátszani, mert terhes vagyok. Ugyanis már a hasikámban volt a kislányom, Krisztikém. És akkor kérdezte, hogy hányadik hónapban vagyok? Mondom, első. És akkor összevissza puszilgatott, és azt mondta, nem baj, majd gumit rakunk a szoknyádba! Úgyhogy aztán mégiscsak eljátszottam ezt a János vitézt. 

Oszvald Marika számára azért is volt nagy élmény ez a szerep, mert 1961-ben, kislányként még a nézőtérről csodálta édesapját a János vitéz főszerepében. Sok tekintetben azonban a színészlegenda nem érzi, hogy elrohant volna azóta több mint fél évszázad, de a teste olykor azért figyelmezteti.

oszvald-marika
Fotó: Váradi Tamás

- Nekem még mindig nagyon nagy szükségem van a mozgásra a színpadon, és a privát életben is elég mozgékony alkat vagyok. Nem beszélve a sok sérülésről, amit a színpadon elszenvedtem, és hát az utóbbi években a szalagok és az ízületeim már elenyésznek - magyarázta a 72 éves sztár, akinek nemrégiben volt az életében egy olyan időszak, amikor lábra is alig bírt állni.

Egyik napról a másikra kínzó fájdalmai voltak, a színházi munkái is veszélybe kerültek. Aztán rátalált egy gyógykészítményre. 

- Csupa olyan gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító van a napi adagomban, amit az egyiptomi és kínai receptúrákban már időszámításunk előtt is használtak. Megszűnt mostanra a gyulladás, és a fájdalom is a múlté. Minden őrültségben benne vagyok, ha kell, az unokámmal fára mászok, vagy épp egy ilyen bolondos fotózásra vállalkozom, mint ez a mostani.

Ki a gyönyörű, szőke énekesnőnk a fiatalkori fotón? Ma már elmúlt 70 éves

Felismered kvízünkben a legendás, magyar énekesnőket fiatalkori fotóik alapján?

Elolvasom

Cover-fotó: Profimedia

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?

Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?

 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. április 9. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük