8 hónapja egyedül él kisfiával! A magyar színésznő a válása óta először szólalt meg

Oszter Alexandra a válás ellenére is kiegyensúlyozott édesanya.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavasszal sokan meglepődtek, amikor Oszter Alexandra bejelentette, hogy elvált két és fél éves gyermeke édesapjától.

A színésznő azóta túltette magát a történeteken, és bár egyedül neveli gyermekét, mégis kiegyensúlyozott.

Nehéz egyedül

Ahogyan azt már megírtuk, Oszter Alexandra néhány hónapja elvált férjétől, az RTL Klub Reflektor című műsora pedig annak járt utána, hogyan telnek azóta a színésznő mindennapjai.

- Nagyon nehéz egyedül lenni, de tulajdonképpen örömteli is. Nagyon sok anyuka neveli egyedül a gyermekét, ismerek is néhányat közülük, akik rengeteg erőt adnak nekem. Az a fontos, hogy a gyerek kiegyensúlyozott és vidám legyen és nálunk ez meg is van - mesélte a kamerák előtt.

Úgy véli, talán most jobb is, hogy egyedül van, mert az utóbbi időben rengeteg új dolgot kipróbálhatott, többek között a rajzolást is, amelyre így teljesen oda tudott figyelni.

Jó kapcsolatot ápolnak

- Amikor a kisfiam megszületett, az az intuícióm támadt, hogy meséket kellene illusztrálnom. Megismerkedtem Kepes Ágnessel, aki illusztrátort keresett a könyvéhez és beleszerelmesedett a rajzaimba körülbelül fél éve - mondta.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom
A színészettel a gyermeke születését követően nem foglalkozott, de úgy véli, hogy most sokkal fontosabb az, hogy mindig a kisfia mellett maradhasson. Bár egyedülálló szülő lett, az Írországban élő édesapával nagyon jó kapcsolatot ápolnak.

- A technikának köszönhetően mindent megoldunk. Az interneten gyakran beszél a kisfiam a volt férjemmel. Ha teheti, ideutazik, és akkor együtt vannak. Mi is szoktunk kimenni hozzá, a nyáron például kétszer is és nagyon jól megvoltunk - árulta el az egyedülálló anyuka.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A színésznő tehát a válás ellenére kiegyensúlyozottnak érzi magát, magabiztosságát pedig az is erősíti, hogy sikerült leadni az utóbbi hónapokban felszedett pluszkilóit. Azt pedig egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy hamarosan új párt találjon magának.

- Én abszolút nyitott vagyok, havonta többször összefutok a barátnőimmel valahol. Ha jönne egy nagy szerelem, nem zárnám be az ajtót - zárta mosolyogva.

Fotó: RTL Klub Sajtóklub

Ezt is szeretjük