Osváth Zsoltra rá sem ismerni: 17 kilós fogyása után mintha nem is ő lenne
Osváth Zsolt látványosan lefogyott. Az elmúlt négy hónapban teljes életmódváltásba kezdett, mutatjuk az eredményt.
Aki régről követi Osváth Zsoltot a közösségi médiában, az tudhatja, videóiban évek óta emlegeti, hogy ledobna pár kilót: a hőn dédelgetett álma idén vált valóra, négy hónap leforgása alatt látványosan lefogyott.
Annyira látványosan, hogy az átalakulása után szinte fel sem ismerni: volt olyan a közelmúltban, hogy egy ismert ember, akivel régóta jóban vannak, odament hozzá bemutatkozni.
Osváth Zsolt lefogyott
Az influenszer valóban lenyűgöző eredményt ért el, például ezen a friss fotón is látszik, mennyivel vékonyabb, és az arca is más.
Korábban már megpróbálkozott a fogyókúrázással, de pár kilónál többet sosem sikerült leadnia. Bevallja, nem volt meg benne akkor a kellő kitartás és motiváció, ezúttal viszont eltökélte, hogy életmódváltásba kezd.
Azonnal el is ment az edzőjéhez, aki egyben jó barátja is, és kérte, írja be heti öt alkalomra. A szakember visszakérdezett, biztos-e ebben, hiszen ez idáig kétszer járt le a terembe, és abba is majd bele akart halni. Kitartott, és ennek kívül-belül egyaránt meglett az eredménye.
- Az első három hét brutál volt, minden este kajával álmodtam. Korábban egész nap zabáltam. Mi több, a társasági események, baráti összejövetelek abból álltak, hol és mit eszünk… - ecsetelte a Best magazinnak.
Erdélyi Mónika 20 kilót fogyott: előtte-utána fotókon a látványos átalakulás
Erdélyi Mónikának az utóbbi években kezdtek problémát jelenteni a pluszkilók, amiktől mostanra Jákob Zoltán segítségével szabadult meg.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/A Konyhafőnök VIP