Friss hír! Tönkrement Oroszlán Szonja házassága

Már fél éve külön élnek

Oroszlán Szonja blogjában közölte, hogy házassága menthetetlen.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Menthetetlenül tönkrement Oroszlán Szonja házassága - ezt maga a színésznő közölte az Éva Magazinnak írt, utazásait bemutató blogjában.

A 35 éves sztár azt is közölte, már fél éve külön élnek, valamint hogy házasságuk nem egy harmadik fél miatt futott zátonyra.

Már fél éve külön élnek

Utolsó jelentés a világ végéről - Oroszlán Szonja búcsúzik Új-Zélandtól című útinaplója végén közölte, hogy bár az utazás jól sikerült, a házassága romlani kezdett.

- Egy héttel a hazaérkezés után elköltöztem a közös otthonunkból. Immár fél éve külön élünk, külön utakat járunk. A kapcsolatot rendbe hoznunk azóta sem sikerült. Terveink és céljaink teljes mértékben különböznek, melynek következtében - közös megegyezéssel és barátságban - a válás mellett döntöttünk és a keresetet benyújtottuk. Nem volt harmadik személy, nem volt sértődés, mindkettőnkben szeretet és tisztelet maradt - olvasható.

Oroszlán Szonja 2010 tavasza óta alkotott egy párt a teniszoktató T. Zoltánnal, amit az év őszén a nyilvánosság előtt is vállaltak. 2011 márciusában titokban álltak oltár elé New Yorkban.

Titokban házasodtak össze

Az esküvőn csak a szűk család volt jelen, de a színésznő a Facebookon azonnal megosztotta barátaival: immáron hivatalosan házas. A hírt az RTL Klub is megerősítette azzal kiegészítve, hogy a szőke sztár a Csillag Születik zsűritagjaként április 2-án köszönti a nézőket.

Oroszlán Szonja szűk bőrnadrágban mutatta meg nőies alakját

Nézegess képeket!

Elolvasom
- A színművésznő és párja a várható nagy sajtóérdeklődés miatt külföldön fogadott örök hűséget egymásnak, jelenleg is mézeshetüket töltik az Egyesült Államokban. Mivel Szonja soha nem szerette a nagy nyilvánosság előtt élni a magánéletét, ezúttal is csak a hírt erősítette meg, de ennél többet a jövőben sem kíván mondani az örömteli hírről - állt a csatorna közleményében.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Oroszlán Szonja korábban az olimpiai és világbajnok vízilabdás Kásás Tamással alkotott egy párt: 2003 márciusában vállalták fel kapcsolatukat. Két év után szakítottak.

Fotó: RTL Klub Sajtóklub

Ezt is szeretjük