Ördög Nóra és Nánási Pál házassága viharosan indult: a műsorvezető édesanyja nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat
Ördög Nóra szülei nem kecsegtették sok jóval a kapcsolatukat illetően.
Ördög Nóra és Nánási Pál 17 évvel ezelőtt találkoztak, és akkor szerettek egymásba, a kapcsolatuk kezdete azonban nem volt egyszerű, főként a fotós hírneve miatt.
Ördög Nóra és Nánási Pál házasságának viharos kezdete
A műsorvezető és férje házassága ma már irigylésre méltó, hiszen minden, a nyilvánossággal megosztott, gesztusukból árad a szeretet. Nemcsak a magánéletükben erős a kötelék, hanem a munkában is osztoznak egymással közös vállalkozásuk révén, emellett pedig két csodás gyermek, Mici és Venci szülei.
A kezdetekben azonban Ördög Nóra szülei nem láttak számukra fényes jövőt, erről maga Nánási Pál mesélt Kadarkai Endrének.

– Viharos egy időszak volt, mert ők nem nagyon tudták, hogy én kicsoda, micsoda vagyok. A Nóri anyukája – ezt később ő maga mesélte el –, beütötte a Google-ba, hogy ki is ez a Nánási Pál, és egy kétgyerekes családapát, azt aktfotóst adta ki, akinek egyébként két gyereke van, felesége és szép családban él, ami hát egyáltalán nem volt igaz. Abban az időszakban a Google még nem volt elég pontos velem kapcsolatban. De ő azt hitte – idézte fel Nánási Pál, majd hozzátette, hogy ezért az első találkozáskor eléggé ferde szemmel néztek rá a szülők.
Mint mondja, végül nem telt sok időbe, mire sikerült elnyernie a bizalmukat, annak ellenére sem, hogy kapcsolatukban gyorsan peregtek az események, olyannyira, hogy rövid időn belül már az oltárnál álltak.
Ördög Nóra Friderikusz Sándortól ilyen SMS-t kapott a műsor után: nem pozitív dolog állt benne
Ördög Nóra nem egyszer kapott kritikát SMS-ben Friderikusz Sándortól.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- születésnap














