43 éves lett Oláh Ibolya: ennyit változott a 2003-as Megasztár óta
Oláh Ibolya az elmúlt években hátat fordított a rivaldafénynek, de a zenélésnek nem.
Oláh Ibolya 2021. január 31-én ünnepelte a 43. születésnapját. A 2003 őszén indult Megasztárral vált országosan ismertté, a TV2 2004 áprilisában véget ért tehetségkutatójában végül a második helyezett lett Tóth Vera mögött.
Páratlan hangú, de kissé tüskés, sokszor meggondolatlan és zabolátlan fiatal nőként ismerte meg az ország. Hirtelen zúdult rá az ismertség annak minden hátulütőjével.
Oláh Ibolya ennyit változott a Megasztár óta
- Huszonévesen naiv, meggondolatlan és elutasító voltam, ami később meghozta a kárát, de tudni kell fejlődni és bocsánatot kérni. Vannak dolgok, amiket nem lehet helyrehozni, de ha úgy érzem, megnehezítettem másnak az életét, odaállok, és elnézést kérek - mondta 2020 februárjában a Story magazinnak.
Aztán ahogy teltek az évek, lenyugodott és megkomolyodott, sokat változott, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt években kissé visszavonult, nem a rivaldafényben élte az életét. A zenének ugyanakkor sohasem fordított hátat.
Belsőleg rengeteget változott, ugyanakkor a külseje szinte nem, a frizurája is ugyanolyan, mint amilyet a tehetségkutató fodrásza annak idején megalkotott a számára.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
2020 szeptemberében arról számolt be, hogy gőzerővel készült az új önálló estjére, ami a Női posta címet kapta.
- A zene az utolsó album zenéi, Presser Gábor munkái. Imádom ezeket a dalokat! És imádom a dalok szövegeit is. Mindet, de Parti Nagy Lajos versei igazi szerelem nekem. A darabot Bíró Kriszta rendezi. Gyűrjük a szöveget rendesen! - írta a Facebookon.
Az énekesnő októberben fellépett a PÓzdium elnevezésű talk-show-sorozat vendégeként: az ózdi városi televízió ingyenes estjeire az elmúlt egy évben olyan sztárok fogadták még el a felkérést, mint Palya Bea, Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert, Szinetár Dóra vagy Esztergályos Cecília.
Az állami gondozottként nevelőotthonban felnőtt énekesnő azt is fontosnak tartja, hogy segítsen a hányatott sorsú gyerekeken, barátaival azért is hozta létre a Tűzcsiholó Egyesületet, hogy minél kevesebb gyereknek kelljen elszakadni a családjától.
- Keressük azokat a gyerekeket is, akikben ott van a szikra, a tehetség, az akarat, de a körülményeik nem engedik, hogy szárnyalni tudjanak.
A Megasztár első évadának énekesnői
Galambos Dorina is az egyik legnagyobb favorit volt a Megasztár legelső évadában, sokan imádták az akkor még tinilány, vadóc énekesnőt. Az elmúlt 17 évben rengeteget változott, külsőleg és belsőleg egyaránt. Túl van egy házasságon, amit épp a versenynek köszönhetett. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük, hogy mennyit változtak a Megasztár első évadának énekesnői 2003 óta.
Galambos Dorina a 2003-as Megasztárban tinilány volt – Felnőtt nőként ma így néz ki
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!