Oláh Ibolya kirobbanó formában van: friss fotókon a 44 éves énekesnő

Oláh Ibolya nyerte a Nem adom el című dallal A Dal harmadik előválogatóját, maximális pontszámot kapott a zsűritől.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oláh Ibolya egy csapásra ismert lett, amikor bekerült a 2003 őszén indult Megasztárba. A TV2 2004 áprilisában véget ért tehetségkutatójában végül a második helyezett lett Tóth Vera mögött.

Az énekesnő tíz évvel később bekerült A Dal 2014 elődöntőjébe 1 percig sztár című dalával, amit a nézők szavaztak be a középdöntőbe, ám a döntőbe már nem jutott tovább. 

Oláh Ibolya A Dal 2022-ben

2022. január 29-én új műsorvezető-párossal és megújult zsűrivel indult el a Duna élő show-ja. A dalválasztóban negyven produkció versenyez azért, hogy elnyerhesse Az Év Dala 2022 címet. A február 12-i, harmadik előválogatót Oláh Ibolya nyerte a Nem adom el című dallal. 

A maximális, 40 pontot kapta a zsűritől, mögötte Nyári Alíz és a Félóra nyár 39 pontig jutott. A harmadik helyen a Third Planet a Táncol a világ című dallal 38 ponttal, a negyediken Solére és a Másért 36 ponttal lett elődöntős. Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Greta és az Igazi kincs című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

olah-ibolya1
Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

- Na, mi van, visszajött a rock and roll a műsorba? Vagy hol volt idáig? Ezért vagyok zenész. Nem kell ezt túlbeszélni: az élet megtölti tartalommal a saját rock and rollodat, kimész a színpadra, és a száját vágod el mindenkinek - dicsérte a produkciót Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész. 

olah-ibolya-a-dal
Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

- Embertelen volt! A nóta zseniális! Elindul egy rockos blues, aztán bejön valami, szíven szúr, meghalok a szövegtől, végem van, ahogy zenéltetek. Te meg olyan pofátlan vagy, hogy az nagyon jó, és ettől iszonyú hiteles! Meg persze egy őserő van benned! - áradozott a női zsűritag, Wolf Kati is. 

A Megasztár zsűrije akkor és most

A hat szezont megélt produkció rengeteg napjainkban is foglalkoztatott zenészt indított útjára. Pierrot az első három évadban kapott helyet az ítészek között, valamint a show zenei producere is volt egyben. Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy fest napjainkban, valamint a Megasztár többi zsűritagjáról is láthatsz akkor és most fotókat.

Pierrot a 2003-as Megasztár zsűritagja volt: 52 éves korára ennyit változott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük