Oláh Gergő gyönyörű feleségéről posztolt fotót - 13 éve szerelmes belé

Oláh Gergő hálás felesége szerelméért és három gyermekükért.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oláh Gergő még csak 29 éves, de már három gyermek büszke édesapja, feleségével, Nikivel pedig 13 éve egy párt alkotnak. Az énekesre és a feleségére tényleg igaz, hogy jóban-rosszban kitartottak egymás mellett: nagyon szerény körülmények között éltek két gyermekükkel, Gergő közmunkásként dolgozott, amikor jelentkezett a 2012-es X-Faktorba, amit megnyert, ezzel pedig hatalmasat változott az élete. 

Oláh Gergő azóta főállású énekes, Roma Soul néven zenekart alapított, láthattuk a TV2 Nagy Duett és Sztárban Sztár című műsoraiban is. Egyvalami nem változott az RTL Klub tehetségkutatója óta: a kék szemű Nikit ugyanannyira imádja, mint szerelmük hajnalán. Ezt ma, az évfordulójuk napján a Facebook-oldalán is tudatta felségével. 

Oláh Gergő akkor ismerte meg szerelmét, amikor 17 évesen tánciskolát nyitott, ahova Niki is jelentkezett. 19 évesen megnősült, ma már háromgyerekes édesapa. Karla ősszel lett első osztályos, Denisz óvodás, Nolen Gergő pedig kétéves. 

Oláh Gergő felesége ilyen gyönyörű - Az énekes imádja az igéző szemű Nikit

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük