Nyertes Zsuzsa csipkés fehérneműben - Ilyen szexi fotó is készült róla
Ezt a bevállalós fotót látnod kell Nyertes Zsuzsáról.
Nyertes Zsuzsa 1983-ban végzett a főiskolán, azóta a Vidám Színpad társulatának tagja. Az 1958-ban született színésznőt az egész ország a Szeszélyes évszakok naiv szőke bombázójaként zárta a szívébe.
Nyertes Zsuzsát már a nyolcvanas-kilencvenes években imádták a férfiak, ő pedig nem takargatta bájait. Ez a bevállalós fotó is ekkoriban készült róla - a fiatal színésznő kétségkívül irtó dögösen néz ki, ahogyan csipkés fehérneműben pózol.
- Azt mondom, ha már valakit beskatulyáznak, arról legalább tudják, hogy kicsoda. Engem megismert az ország, és ez nekem többet jelentett, mintsem skatulya vagy sem. Ebből ki lehetett lépni és drámai szerepekkel bizonyítani, hogy minden műfajban megállom a helyem. Az elején rendre megtaláltak a naiv, édes, mosolygós szerepek, de az évek közben múltak. Mostanság gyakran játszom butácska nőket, amit a közönség nagyon élvez, és én örömet szerzek nekik az alakításaimmal. Nem érzem, hogy buta nőnek tartanának. Egy kollégám egyszer azt mondta, hogy buta nőt hitelesen csak egy okos nő tud játszani - nyilatkozta Nyertes Zsuzsa 2014-ben a Borsnak.
Nyertes Zsuzsa 58 évesen ilyen rövid szoknyába bújt - Még mindig bombázó
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- nyertes zsuzsa
- 50 fölött
Nyertes Zsuzsa 58 évesen ilyen rövid szoknyába bújt - Még mindig bombázó
- sztár
- nyertes zsuzsa