
Nézd meg Nyertes Zsuzsa húgát - Nem találod ki, Judit mivel foglalkozik
Nyertes Zsuzsa a húgával érkezett ma reggel a FEM3 Café stúdiójába.


Ritka pillanatoknak lehettek szemtanúi ma délelőtt a FEM3 Café műsor nézői, a stúdióba ugyanis Nyertes Zsuzsa ritkán látott húgával, Judittal érkezett, aki mintegy 30 éve él már Amerikában, és évente általában csak egyszer látogat haza.
A beszélgetés során megtudhattuk, hogy összesen hárman vannak testvérek, Dr. Kardos Judit hét évvel fiatalabb az 58 éves színésznőnél, legkisebb húga, Andrea és közte pedig 14 év a korkülönbség.
- Három nagyon különböző nő nőtt fel egyszerre, de nem voltak nagy súrlódások közöttünk. Nagy szeretetben nőttünk fel, a szüleink nagyon mély törődéssel vettek bennünket körül, szépen gondoskodtak rólunk. Nagyon szórakoztató volt Zsuzsival felnőni, mert ő otthon is ilyen, folyamatosan szerepel, sziporkázik, felejthetetlen utazásaink voltak például - mesélte a FEM3 Café vendégeként Judit, aki ma már három gyermek édesanyja.

Kardos Judit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika-filozófia szakán végzett, de emellett komolyzenével is foglalkozik. 1988 decemberében költözött Amerikába, ott ment férjhez, de nővérével a távolság ellenére is közeli kapcsolatban áll. A testvérpár kapcsolatát ugyanis a távolság sem nehezíti meg, rendszeresen beszélnek, és Nyertes Zsuzsa mindig a húgától kér tanácsot. Azt mondta, nagyon büszke rá, és folyton tanul tőle valami újat. Jól megértik egymást, annak ellenére, hogy eltérő az érdeklődésük.
- Szeretem Judit őszinte stílusát, és ahhoz képest, hogy matematikus, nagyon sok más dologban is járatos, sokat tud a párkapcsolatokról és a vallásokról. Olyan bölcs és okos a húgom, hogy most, amíg jöttünk idefele, megint tanultam tőle, pedig csak egy fél órát utaztunk együtt. Már megint másképpen állok a világhoz és az élethez. Állandóan tanulok tőle, úgyhogy ezért sajnálom, hogy ilyen messze van, mert lehet, hogy sokkal okosabb lennék, ha itt lenne - mondta büszkén testvéréről Nyertes Zsuzsa.
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- nyertes zsuzsa
- 50 fölött