Nyári Edit és Aliz öccse jóképű pasi lett - Karcsi már 21 éves

Nyári Edit és Aliz öccse, Karcsi jóképű fiatalember lett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyári Károly rendszeresen fellép a lányaival, a 35 éves Edittel és a 30 éves Alizzal, koncertjeikről pedig a közösségi oldalán is rendszeresen posztol. Az 57 éves énekes-zongoristának van egy fia is. Az ifjabbik Károlyra, aki szintén zongorista, szintén nagyon büszke, de tudomásul vette, hogy legkisebb gyermeke a fellépéseket leszámítva nem szeret a rivaldafényben állni. 

Nyári Edit és Aliz öccse hétévesen kezdett zongorázni tanulni, 2018-ban ballagott el a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolából, és jelenleg a klasszikus zongoratanulmányait folytatja. 

Nyári Károly fia, Karcsi is zongorista

Fotót csak ritkán látni róla az édesapja és a nővérei hivatalos Facebook-oldalán, de a jeles napokon, így a névnapokon és a születésnapokon azért az ifjabbik Nyári Károly is kapható egy-egy közös fotóra. A fiatalember 2020. március 2-án ünnepelte a 21. születésnapját. Ebből az apropóból Nyári Edit és Aliz, valamint a büszke édesapa is posztolt közös fotót. 

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen jóképű fiatalember lett az ifjabbik Nyári Károly. 

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük