Novodomszky Éva új frizurával lepte meg a nézőket: nagyon dögös ez a fazon
Novodomszky Éva kolléganője helyett ugrott be a NYÁR 21 műsorvezetőjének.
A köztévé magazinműsora, a Balatoni nyár 2021. június 16-án NYÁR 21 címmel tért vissza a Duna Televízióra. Azért változtattak címet, mert megújult: központja ugyan továbbra is Révfülöp, de a a Balaton mellett az egész országot bemutatják, naponta több turisztikai célpontról jelentkezik, és számol be a látnivalókról, érdekességekről.
A műsor visszatérő házigazdái Rátonyi Kriszta és Fodor Imre, valamint Somossy Barbara és Forró Bence.
Novodomszky Éva frizurája és ruhái
Június 28-án ugyanakkor Novodomszky Éva köszöntötte a nézőket és vezette az adásokat az elmúlt héten Fodor Imrével, mert Rátonyi Krisztina olyan súlyosan megsérült egy balesetben, hogy műteni kellett. A 47 éves tévés számára nem új terep ez a műsor, hiszen jó ideje vezeti a Család-barát című magazint, illetve 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben a Balatoni nyár háziasszonya is volt.
Novodomszky Évát a hét öt napján szebbnél szebb nyári ruhákban láthatták a nézők a NYÁR 21-ben, emellett a frizurája is állandóan változott. Szerdán a megszokott hajviselet helyett vizes hatású, hullámos fürtökkel állt kamera elé, ami nagyon dögös fazon volt. Képes összeállításunkban megnézhetett, hogyan festett az elmúlt hét öt napján.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















