A Barátok közt színésznője volt – Ma ápolónőként keresi a kenyerét
Németh Franciska hivatást váltott, és ápolónőként dolgozik.
Németh Franciska 19 évesen került a Barátok köztbe, több mint egy évig alakította Varga Petra szerepét. Szentmihályi Gyuri menyasszonya, majd felesége volt, akivel a szerepük szerint 2005-ben Olaszországba költöztek. Modellként, PR- és kommunikációs szakemberként és sportmenedzserként is dolgozott, öt évvel ezelőtt viszont kommunikációs igazgatói állását feladva úgy döntött, új hivatást választ, és ápolónőnek tanul. Jelenleg a Szent János Kórház gyermeksebészeti és traumatológiai osztályán dolgozik. Egyik alapítója a gyermeksos.hu weboldalnak is, ahol a gyermekbetegségeket gyűjtötték össze.
- Eredetileg orvosnak készültem, de olyan ingerek, lehetőségek értek, amiket akkor inkább választottam. Nem bánom, hogy így döntöttem, 29 éves koromra a kommunikációs szakmában már megmásztam a karrierlétrát, mindent elértem, amit lehetett. Éreztem, hogy nem vagyok jó helyen, és ez már fizikai tünetekben is megmutatkozott, rendszeresen vérzett az orrom, fájt a fejem - mesélte a Borsnak a harmincas évei elején járó szépség.
- Magánkórházban nem szeretnék dolgozni mégsem, én most érzem azt, hogy igazán hasznos vagyok. A gyermektraumatológián dolgozni, pláne édesanyaként lelkileg is nehéz, de a gyerekek jól gyógyulnak, olyasmiket is kibírnak, amit a felnőttek nem - árulta el a kisgyerekes édesanya.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!














