A magyar színészt a nyílt utcán verték meg! Nagy Zsoltot így hagyták helyben
Nagy Zsolton Kerekes Vica mutatta be, milyen egy filmes verekedés.
Nagy Zsoltot megverték egy budapesti buszmegállóban: a szemlélődőknek legalábbis úgy tűnt, a színészt csúnyán helybenhagyta kolléganője, Kerekes Vica.
A 31 éves színésznő egy werkfilm kedvéért mutatta be, mekkora az eszköztára a filmes verekedős jelenetek terén.
Érzelmek extrém szituációkban
A felvidéki származású színésznő és a csibész tekintetű színész a Film Mánia és a Film Café csatorna szerelmesei. A szeptember 17-től induló, FilmSzeretők című, sitcom jelenetekkel tarkított sorozatban alakítanak egy párt.
A férfi-nő közti ellentétet is megvillantó, egyszersmind vicces jelenetek során extrém szituációkban bizonygatják érzelmeiket mind egymás, mind pedig a filmek iránt.
A 41 darabból álló, részenként egy-egy perces alkotásokban a két színész önmagát alakítja, hiszen a kisfilmekben is játszanak, ezúttal azonban nemcsak a közönségnek, hanem egymásnak is.
Az első kisfilmben a vörös szépség azon húzta fel magát, hogy Nagy Zsolt szerint Sophie Marceau jobb nő nála.
A másodikban azt szerette volna bizonyítani, hogy egy nő is tud keményen verekedni: egy buszmegállóban színészi eszköztára segítségével látványosan elagyabugyálta a férfit. Persze a valóságban semmilyen sérülést nem okozott neki.
Nemzedékük legtehetségesebbjei
A nemzetközi szinten is foglalkoztatott Kerekes Vica sok mozifilmben feltűnt már.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
Fotó: Filmmania.sajtoklub.tv