Balesetet szenvedett a Barátok közt színésznője!

Külföldön karambolozott autójával

Thaiföldön szenvedett autóbalesetet Nagy Alexandra.

Bár a legtöbben idegenkednek attól, hogy egyedül vágjanak neki a nagyvilágnak, Nagy Alexandrát éppen az ilyen kalandok éltetik.

Ha a szőke színésznő a fejébe veszi, hogy utazni akar, senki sem tudja megállítani. Még ha boldog párkapcsolatban él is, ő mindig kiharcol magának néhány hét egyedüllétet.

Nem fél egyedül

Idén Thaiföld volt az úti cél, és mivel nem a szervezett utazás híve, kalandban is bőven volt része.

Ahogy tavaly, most is Bangkok felé vette az irányt. Már a repülőről leszállva merész lépésre szánta el magát, és először csak a taxiját, majd a szállását is megosztotta egy argentin fiúval.

Városnézésre mégis egyedül ment, ettől függetlenül nem volt benne félelem, és remekül szórakozott a háromhetes kiruccanás alatt.

Kambodzsába már két japán lánnyal utazott. A színésznő korábban tanult japánul, így most a nyelvet is gyakorolhatta.

Nagy Alexa minden szempontból bevállalós, a helyi specialitásokat sem hagyta volna ki.

- Szerettünk volna kígyót is enni, de nagyon drága volt, és túl nagy. De megkóstoltuk a skorpiót, a szöcskét és a szelvényezett férgeket - mesélte élményeit az RTL Klub Reflektor című műsorában.

Megrázó élmény volt

Mégsem egy gyomorrontás volt a legmegrázóbb élménye a színésznőnek, hanem egy karambol, ami akkor érte a fiatal tehetséget, amikor két japán társával ismét Bangkok felé vették az irányt.

A Barátok közt színésznői

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Az autópályán hajtottunk a két japán lánnyal, az előttünk lévő hirtelen fékezett, így mi már nem tudtunk megállni, és meglöktük hátulról. Szerencsére senkinek nem lett komolyabb baja, de nagyon megijedtünk. A legközelebbi lehetőségnél félreálltunk, és pihentünk kicsit, hogy megnyugodjunk - elevenítette fel a balesetet a Barátok közt sztárja.

A kalandos visszaút után Észak-Thaiföld felé vette az irányt, ahol a híres hosszú nyakú nők törzsét látogatta meg.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A színésznő nagyon szeret egyedül utazni, úgy véli, ilyenkor másképp állnak egymáshoz az emberek, jobban odafigyelnek egymásra.

Forrás: RTL Klub/Reflektor

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük