Gyerek-szinkronhangból díjnyertes színésznő: Nagy Katica a női főszereplője Koltai Lajos új filmjének

Nagy Katica az egyik legtehetségesebb, feltörekvő, harminc alatti színésznő. 1995. június 17-én született Budapesten, 2019-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Annát alakította Reisz Gábor Rossz versek című filmjében, ami négy Magyar Filmdíjat nyert, a Torinói Filmfesztiválon három elismerést zsebelt be, a Monte-carlói Filmfesztiválon pedig a fődíjat, míg Katicát a 19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon Shooting Star-díjjal tüntették ki szerepéért. 

2021-ben A legjobb női főszereplő díját kapta a Magdolna című filmben nyújtott alakításáért. Koltai Lajos őt választotta a Semmelweis Ignácról szóló filmjének női főszerepére, partnere Vecsei H. Miklós. A Semmelweis című alkotást várhatóan idén mutatják be. Erről is beszélt a Feminának. 

Nagy Katica színésznő

- Kilencéves korod óta szinkronizálsz: hogy kerültél be a szinkronos körökbe? Ez az élmény indított el a színészi pálya felé?

- Igazából ez fordítva történt. Mindig színész szerettem volna lenni, kis koromtól fogva erre vágytam, így amikor az általános iskolában kiderült, hogy az egyik osztálytársam anyukája szinkronrendező, Dezsőffy Rajz Kati, azonnal jeleztem, hogy ki akarom próbálni, hiszen némiképp köze van a színészethez. Engem minden vonzott, ami ezzel kapcsolatos volt, mindennek próbáltam utána menni, ugyanis a családban senki nem művész, senkinek nincs szorosan köze ehhez a világhoz, ezért kerestem az olyan embereket, helyzeteket, akik és amelyek által betekintést nyerhettem ebbe a világba - ilyen volt a szinkron is. 

- Iszonyú mély hangom volt kicsiként, és Kati látott bennem fantáziát. Tényleg mély volt a hangom, kisfiúkat szinkronizáltam az elején! Nagyon hosszú folyamat volt, amíg elsajátítottam a szinkron technikai részét. Elkezdtem aktívan szinkronizálni, gyakorlatilag ott nőttem fel, ott tanultam meg rendesen olvasni, és ott ismertem meg nagyon sok színészt. Ők akkor azt mondták, hogy nincs átjárás, ha valaki gyerekkorában elkezd szinkronizálni, abból nem lesz színész. Én is rettegtem, hogy nem vesznek fel a Színművészetire. Szerencsére ez velem másképp történt.

- Sok lány, akik kicsiként fiúsak voltak, felnőttként érzéki nőkké válnak. Ez a hangodra is igaz, olyan amerikai színésznőket szinkronizáltál már, mint Anya Taylor-Joy vagy Cara Delevingne. Mit jelent a szinkron számodra huszonévesen?

Szerelem! Ha nem lenne a szinkron, én már nem lennék a pályán.

- Egyfelől állandó, biztos anyagi háttér, ami a pandémia idején nagy segítség volt, amikor leállt minden, bezártak a színházak, másfelől lelkileg is rengeteget ad, hiszen nagy hatással vannak rám a filmek, amikben dolgozom. Van, hogy nagyon megvisel egy-egy szinkronmunka lelkileg. Ha jó, ha rossz érzéseket váltott ki belőlem az adott alkotás, akkor is elkísér napokig. 

Ez is egy színészi munka: csak a hang dolgozik, a testedre nem kell figyelni.

- Ez az egy eszközöd van, ami nem könnyít azon a feladaton, hogy természetes maradj, miközben ki kell fejezned valaki másnak az esszenciáját. Remek tanulási folyamat, itt is foglalkoztat, hogyan legyek jobb és jobb. Ráadásul imádok nagyszabású, jó filmeknek - ha csak ily módon is - a részese lenni. A szinkron egyszerre kőkemény és szép munka, hálás vagyok, hogy a mai napig az életem része, és hogy ilyen sok munkát ad.

- Számos produkcióban, köztük netflixes, HBO-s sorozatokban is hallhatjuk a hangod. Mely alkotásokról van szó?

- A Surviving Summerben Summer, Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) sorozatban Izzy, Az Esernyő Akadémiában Lila magyar hangja vagyok, az Egyikünk hazudik sorozatban az egyik főszereplő lányt, Bronwynt szinkronizálom, a legújabb netflixes munkám pedig a You volt, ami személyes kedvencem az elejétől fogva, így nagyon boldog voltam, amikor felkértek, hogy dolgozzak benne. 

- De szinkronizáltam az HBO-s Normális emberekben is, az All American című sorozatban pedig én vagyok Patience. Hetedik éve adom Lucy hangját az ikonikus Lármás családban. Az Északi (The Northman) című mozifilmben Anya Taylor-Joyt szinkronizáltam, az Ahol a folyami rákok énekelnek című filmben Daisy Edgar-Jonest, és nagyon szeretem Cara Delevigne-t is szinkronizálni. A nemrégiben újraszinkronizált Elveszett jelentésben én lettem Scarlett Johansson magyar hangja. Még megemlíteném a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag című filmet, amelyben én vagyok Cleo Cazo, a Patkányfogó.

- Középiskolásként intézményt váltottál. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumba már nagyon tudatosan a dráma tagozat miatt mentél át, hogy aztán a Színművészetire felvételizz?

- Azért mentem át, mert akkor már biztosan tudtam, hogy színész szeretnék lenni. Előtte is ezt szerettem volna, csak el tud bizonytalanodni az ember a pályaválasztás során. Egy nagyon erős reálgimnáziumba jártam előtte, ahol nyitottá váltam más dolgok iránt is, csak aztán elkezdtem érezni az idő szorítását, hogy döntenem kell. Németesként még franciául is megtanultam alapszinten, hogy átvegyenek a Vörösmartyba. Egy dráma tagozatos iskolában elkezdesz dolgozni, aktívan gyakorolni, szöveget tanulni, darabokat csináltok. Én ott találtam meg önmagam. Helyesen döntöttem.

- Még nem diplomáztál le, amikor már bemutatták a Rossz versek című filmet, amit sokan méltattak (díjakkal is), te a 19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon Shooting Star-díjat kaptál a szerepért. Hogy hatott rád pályakezdőként egy ilyen visszaigazolás: mennyire volt ijesztő, mennyire felemelő? Mert ilyenkor azért fenyeget az a veszély, hogy kicsit elszáll valaki, meg az is, hogy ha a következő években nem jönnek a díjak, megkérdőjelezze magát színésznőként. 

- Soha nem voltam elszállós típus. Az ember örül, hogy bekerül egy nagyon jó produkcióba, de ennél nem gondoltam többet. Nem hittem, hogy folyamatosan forgatok majd azért, mert játszottam egy filmben, de szerencsére remek lehetőségek jöttek utána, sokan hívtak, mert láttak, szerettek ebben a produkcióban. Hatalmas ajándék volt, hogy utazhattam a film kapcsán, és Amerikába is meghívtak.

- A szinkron egy biztos pont az életedben anyagi szempontból is, hisz a szabadúszó színészi létet választottad. Ez nagyfokú szabadságot ad, de a kiszolgáltatottságot is el kell tudni viselni. 

- A kezdeti lefagyás után, ami a szabadúszásról való döntésemet követte, ma már egyre jobban inspirál, mind több adrenalint ad, jobban ki tudok nyílni, és oldottabbá válni ebben a helyzetben.

Ugyanakkor azt vallom, hogy az embernek ne csak a munkája legyen az élete.

- Persze fontos, hogy a munka inspiráljon bennünket, minél több izgalmas projektben akarjunk részt venni, viszont mindemellett rendkívül fontos az is, hogy legyen egy stabil bázisunk: otthon, család, párkapcsolat. Ez most az én életemben megvan, és hihetetlenül sok erőt ad. Azok a színésznők, akiket példaképnek tartok, akikre felnézek, mind ezt képviselik. 

- Azt látom, hogy ha valakinek nem a belső békéje a legfontosabb, akkor hajlamos beleragadni a „most hol tartok”, „miért nem tartok ott, ahol a másik” örvényébe. Ez egy óriási csapda, és azt veszem észre azokon a kolléganőkön, akik ebben vannak, hogy egyszerűen nem tudnak más örömének örülni, mindennel csak a bajuk van.

Szeretettel kell csinálni ezt a munkát, rengeteg energiát is kell belefektetni, és nyilván jó érzés, ha az embert elismerik, de nem ez a minden.

- Az a fontos, mint ember, hogyan vagyok jelen a saját életemben. Önmagunk felfedezése, az ön-útkeresés a lényeg, és hogy ezáltal mit tudunk adni másoknak. Tulajdonképpen a szabadúszás teremti meg annak a lehetőségét, hogy amellett, hogy dolgozom, tudok magamra is koncentrálni. 

- Említetted, hogy azok a színésznők, akik a példaképeid, szintén szabadúszók. Kik azok, akikre felnézel, és miért?

- Rengeteg embert tudnék felsorolni, de nem szeretnék senkit sem kiemelni. Felnézek azokra a nőkre, akik nagyon jó családanyák, remekül menedzselik a családi életüket amellett, hogy aktívan alkotnak, pörögnek, dolgoznak, mindig meg tudnak újulni. Akik sportolnak, vitálisak, egyben vannak testileg és lelkileg. Jó anya és jó társ szeretnék lenni amellett, hogy alkotó emberként is jelen vagyok az életben. 

- Tűntél már fel videóklipben, sokszor vállalsz szerepet pályakezdők kisfilmjeiben is, szívesen próbálod ki magad több művészeti ágat ötvöző projektekben. Tudatosan keresed a sokszínű kihívásokat? 

- Inkább abban van tudatosság a részemről, hogy mit nem vállalok el, és ez nálam morális kérdés.

Igyekszem minden olyan munkára igent mondani, ami erkölcsileg belefér az értékrendembe.

- Nagyon szívesen veszek részt olyan projektben, ami még gyerekcipőben jár abban az értelemben, hogy például nincs benne annyi pénz, nem áll rendelkezésre olyan szintű apparátus, mint egy nagyszabású projektben, mert tudom, hogy mindenkinek el kell kezdenie valahol. Mindenkinek meg kell adni ezt a lehetőséget, anno én is megkaptam, amikor pályakezdő voltam. 

- Azért is szeretek ilyen projekteket elvállalni, mert részese lehetek egyfajta tanulási folyamatnak. Ehhez türelmesnek kell lenni, de szeretem csinálni. Ráadásul sokszor a legváratlanabb helyzetből születhetnek csodálatos dolgok. Gondolok itt arra, amikor olyan elsőfilmesek nyernek díjat, akik például még nem végezték el a Színművészeti Egyetemet. Nemrég dolgoztam Vida Benedekkel, akinek ez a története.

- Valamiért egyébként engem megtalálnak ezek a munkák. Persze én magam is kezdeményező típus vagyok, és a szerencse is fontos, hogy éppen milyen projektbe kerülsz bele, ami aztán továbbvisz, mert meglát benne valaki, és felkér egy munkára. 

- Kedveseddel, a Radnóti színművészével, Porogi Ádámmal szerepeltetek a már említett fiatal reklámfilmes-rövidfilmes tehetség, Vida Benedek Átutazó Fellegek című kisfilmjében, illetve az Exit Generáció Feljegyzések az egérlyukból című darabjában is játszottatok együtt a Radnóti Tesla Laborban. A közös munka hozta meg a szerelmet, vagy párként találtak meg benneteket a közös projektek?

- A mi esetünkben előbb volt a munka, és aztán a szerelem. Noha kicsi a szakma, nem ismertük korábban egymást Ádámmal a Feljegyzések az egérlyukból előtt. Már a kezdetektől remekül ment a közös munka, mert nagyon jól tudtunk egymásra figyelni a színpadon. Jó kollegiális és emberi, baráti viszony alakult ki közöttünk. A kapcsolatunk ebből a barátságból indult, és később alakult át közöttünk szerelemmé, jóval a darab után. Vida Benedek kisfilmjében aztán már párként szerepeltünk, ami mindnyájunknak nagyon érdekes feladat volt. Nemcsak nekünk Ádámmal, hanem Benedeknek is, aki még nem rendezett színészpárt korábban.

- Vannak színészek, akik azt mondják, két dudás nem fér meg egy csárdában, míg mások csak egy szakmabelivel tudják elképzelni az életüket, akivel minden magától értetődő. Te egy színészt képzeltél magad mellé társnak?

- Ez iszonyú nehéz és összetett kérdés, ugyanis sok színész, művész szeretne olyan párt, akinek hétköznapi foglalkozása van, aki két lábbal a földön áll, így ellensúlyozva a művészeket, hiszen a mi életünk sokkal kaotikusabb.

Viszont sok színész egy pályatárssal vagy más művésszel tudja megteremteni a harmóniát, nyugalmat, hiszen olyasvalakire van szüksége, aki megérti őt, a gondolkodásmódját.

- Én is mindig hasonszőrűekkel ismerkedtem, mert egy civil ember nem feltétlen érti meg azt, hogy amikor te intim helyzetben vagy a színpadon, filmben egy kollégáddal, akkor az csak játék. Ráadásul a nem művész emberek a művészek időbeosztását is nehezebben tudják elfogadni. Ádámmal értjük egymás agyműködését, rengeteg közös beszédtémánk van. 

- Előreláthatólag  2023 őszén kerül a magyar mozikba Koltai Lajos rendezésében a Semmelweis című romantikus, történelmi dráma. A Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású magyar film címszereplője Vecsei H. Miklós, osztrák ápolónő partnerét te alakítod.  Hogyan kaptad meg a női főszerepet? 

- Nagyon intuitív típus vagyok, én ezt igazából megéreztem, de bevallani magamnak nem mertem, hiszen a castingokkal úgy van az ember, hogy próbálja magát nem beleélni. Itt viszont már az első percben éreztem, hogy van valami szikra hármunk között, ugyanis már az első körben Vecsei H. Miklóssal hallgatott meg engem a tanár úr. Nem volt egy hagyományos castingfolyamat, azaz nem egy előre megadott nyolc-tíz oldalt kellett megtanulni és felmondani, hanem sokat improvizáltunk a háromlépcsős válogatás során. Kérdezgetett, és ő is sokat beszélt a lenyűgöző szakmai életéről, és közben figyelte, hogy hogyan figyelek rá. 

- Egy éve, nagypénteken kért fel minket, azt mondta, hogy mindenképpen egy ünnepen szerette volna ezt megtenni, mert megtalálni azt, akivel dolgozni akarsz, megtalálni azt, akivel ügyed van, az valóban ünnep. Egyébként tanár úr is azt mondta, hogy intuitív módon érezte, mi vagyunk azok, akiket keres. Úgy tűnik, ráéreztünk egymásra.

- Milyen volt egy ilyen világszerte elismert, nagy volumenű művész rendezése alatt dolgozni? Mit adott szakmailag a forgatás?

- Mindig kíváncsi voltam, hogy milyen ez, bírom-e: minden hétköznap ötkor kelni, tartani a tempót, a nagyfokú koncentrációt, a testi-szellemi igénybevételt.

Adott egy olyan magabiztosságot, ami nem volt még meg előtte, mert ekkora produkcióban, ekkora igénybevétellel még nem próbáltam ki magam.

- Nagyon sok szeretetet és odafigyelést kaptam, olyan légkör adatott meg, amilyenben mindig is szerettem volna dolgozni. Nagyon hálás vagyok mindezért.

- Semmelweis Ignácot sokszor emlegetik az anyák megmentőjeként. A forgatás hatással volt arra, ahogyan az anyaságról gondolkodsz?

- Abszolút igen! Nagyon sok csecsemő volt a forgatáson, és mivel a családomban, baráti körömben nem nagyon voltak még kisgyerekek, eleinte alig mertem megfogni a babákat. De végül le tudtam küzdeni ezt magamban, és hihetetlen érzés volt a karomban tartani őket. Nagyon sokat tanultam magáról a szülésről is, ugyanis a forgatáson egy hivatásos bába segítette a munkánkat. Ő nagyon sok új és érdekes dolgot osztott meg velünk. Szélesedett a látóköröm, új impulzusok értek, új perspektívák nyíltak meg előttem. Azt a konklúziót is levontam, hogy hálát mondhatunk amiatt, ahol ma tart az orvostudomány.

Legyünk hálásak azért, amiért korszerű körülöttünk minden, mert abban a korban, amikor a film játszódik, nem volt ennyire komfortos az élet.

- Színpadon mik voltak a legkedvesebb szerepeid? Vannak olyan karakterek, amiket nagyon szeretnél eljátszani?

- Most vittük színpadra Zsótér Sándorral a Kurázsi és gyerekei című darabot a Budaörsi Latinovits Színházban, ami nagyon meghatározó és friss élmény, aktuális szerelemmunka számomra. Nagyon nagy szerepálmom volt Yvette, mert a karcosabb, zűrösebb karakterek mindig jobban megfognak, amiért egyfajta szélsőséget lehet általuk megmutatni, és akkor Zsótér Sándor felkért a néma Kattrin szerepére. De aztán rájöttem, hogy ez egy csodálatos női szerep, ami által óriásit tudok fejlődni. 

- Szintén Zsótér Sándorhoz kapcsolódik egy másik emlékezetes szerepem, Johanna a Baal című darabból, amit pár éve a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban mutattunk be. Emellett nagyon nagy kedvencem Az égő ház című előadás, ami a Forte Társulat és a Szkéné Színház közös darabja, és iszonyúan különleges.

Nincsen kimondott szerepálmom, de a naivaszerepek helyett jobban szeretem a nyersebb, impulzívabb, karakánabb női karaktereket.

- Nagy szerelmed a színpad, míg a filmek világában nyújtotta alakításaid jutnak el szélesebb tömegekhez, ezeket jutalmazták már díjakkal is. Mást kíván meg szakmailag az egyik, mint a másik?

- Mostanában arra jöttem rá, hogy ugyanazt azt idegrendszert használod a színpadon és a filmen, csak más eszköztárral dolgozol. A filmen mindent ugyanúgy csinálsz, mint az életben, a színpadon viszont fel kell nagyítani a mozdulataid, ott mások az arányok. Ráadásul a színházban nincs annyi tárgy, nem minden ugyanazt jelenti, és ez baromi izgalmas, nagy öröm egy színésznek, ha így játszhat! De ez nyitottságot, tanulást és rengeteg gyakorlást igényel. Én is sok trükköt lestem el idősebb kollégáktól, mit és hogyan érdemes csinálni a színpadon, hogyan tarts valamit, hogyan beszélj. A tanulástól, gyakorlástól alakul ki a magabiztosság és technikai tudás.

Olvasd el a Bordán Lilivel készített interjúnkat is!

Bordán Lili New Yorkban született a hetvenes évek meghatározó színésznője, Bordán Irén lányaként. A kétezres években elején élt négy évet Magyarországon, majd Los Angelesbe költözött. Több ismert külföldi és hazai filmben, sorozatban láthattuk, a mozikban március 9-től játszott Hadik című történelmi kalandfilmben ő alakítja Erzsébet porosz királynét. 

Cover-fotó: Csarnai István

• sztár
• nagy katica
• színésznő
• interjú
• exkluzív
• semmelweis
• film
• szinkronhang
• Hazai sztár