A magyar híradós élet-halál között lebegett kislánya születése után

A legtöbben már kislánykorunkban is babázunk, határozottan közöljük, hány gyerekünk lesz, és milyen neműek, talán már a nevüket is kitaláljuk. A képzelet aztán akkor kezd valóságossá válni, amikor az orvos közli: hölgyem, ön kisbabát vár. A kismama arról is fantáziál, milyen lesz a gyermeke, milyen lesz az élet a kisbabával, miután édesanyává válik. Nagy Judit, a köztévé egykori híradósa, aki ma már coach-ként dolgozik, is így tett, és mindent gondosan megtervezett. Tíz évvel ezelőtt egy gyertyafényes szülőszobában, dúla segítségével, a férje jelenlétében hozta világra a kislányát. Nem sokkal J. megszületése után azonban nem várt komplikációk léptek fel, Judit pedig élet-halál között lebegett.  

"Több orvos és nővér vett körül. Feszülten, de nagyon koncentráltan végezték a feladatukat. Gyorsan mozogtak, miközben én lassan és békésen lebegtem felettük. Emlékszem a kép különös kontrasztjára, a lassú és gyors kettősségére, amit értetlenül figyeltem. 

Ki voltam, mi voltam akkor? Nyári szellőben könnyedén egyensúlyozó lélekpillangó? Legjobban a könnyűségre emlékszem. A lét elviselhetetlen könnyűségében jártam, testetlenül.

Az élet épp máshol volt. Kimenőben. A tudatom megszökött velem. A lélektudatosságom. 

Hol jártam akkor? Nem boncolgattam az orvosi vagy tudományos magyarázatát ennek a létállapotnak. Eljön az idő, amikor pontosan megtudom"– írja Nagy Judit Ébredéseim című könyvében.

Kiderült, hogy nemcsak egy, hanem egy második melléklepénye is volt, emiatt pedig majdnem elvérzett. Összeomlott a vérkeringése, leállt a tüdő- és vesefunkciója, a műtőben újra kellett éleszteni, majd mesterséges kómába helyezték. Lélegeztető tubussal a torkában az intenzív osztályon tért magához, arra pedig, hogy anya lett, az infúzió csövére feltűzött babafotó emlékeztette. Kislányával csak napok múlva találkozhatott. Judit nemcsak azt tapasztalta meg, hogy az élet nem alanyi jogon jár, hanem azt is, hogy az anyává válásért is újra meg kell küzdenie. 

A szülőszobán átélt bizonyosságnak nyomát sem éreztem, az akkor felbuggyanó anyai ösztönök sem rohantak meg.

Ott maradtak abban a bizonyos utolsó pillanatban, a szülőszoba sejtelmes fényeibe zárva. Az a fejezet akkor, ott lezárult, és nem tudtam ott folytatni, ahol elengedtük egymást. 

Voltunk. Ő meg én. A kilenc hónapos szimbiózis, amely napokkal ezelőtt valósággá vált, elvesztette tündöklését. Úgy éreztem, mintha egy nagy szakadék lenne közöttünk.  (…)

Valamit elvettek tőlem. Valamit, ami már sohasem lehet az enyém. Az első órákat, az ismerkedés első perceit, napjait, hetét. A visszafordíthatatlanság tényének fájdalma könnycseppekbe zárva potyogott a puha takaróra. Nem tudtam felkapni, megölelni, megcsókolni. A saját életem szemlélőjévé váltam, és nemcsak a lányommal, de magammal is meg kellett ismerkednem." 

Aki tévésként dolgozik, hamar megtanulja, hogy minden nappal, perccel, sőt, másodperccel el kell tudnia számolni. Judit azonban kislánya születése után már nemcsak az időt nem kontrollálhatta, a kórházban átélt trauma után szinte semmi nem olyan volt, amilyennek elképzelte, de ezt eleinte önmagának sem merte bevallani. 

"Miért mondják azt, hogy a gyerek csodálatos dolog?!

Nem hallotta senki, de az biztos, hogy J. megérezte. Minden este rázendített hattól tízig, de előfordult, hogy éjfélig sírt vigasztalhatatlanul. Sejtette, hogy valami nincs rendben, hogy az átélt traumák feldolgozatlanok. Nem mondtuk ki, nem beszéltünk róla, de mint egy sunyi róka, ott bujkált a közelünkben. A kislányom érezte, és akarta, vágyta, hogy átadjam végre magam a csodának, hogy átéljem a szerepem, és ne csak gépiesen játsszam, mert kötelező. 

És tényleg, hányszor álltam ott délután négykor még pizsamában a lakásban, és fogalmam sem volt, hogy lett hirtelen annyi az idő. Pedig egy pillanatra sem ültem le.

Mint apró homokszemek folytak ki ujjaim között az órák, a percek megállíthatatlanul. Nehezen tűrtem a számomra kontrollálhatatlan helyzetet.

Hiába terveztem el, hogy ekkor és ekkor ez és ez fog történni. Valami mindig történt, csak épp egészen máshogy, mint ahogy gondoltam. Erre sem voltam felkészülve. A "nem szeretem" érzés utálatossá és ingerültté tett, amitől J. egyre nyugtalanabb volt. Az ördögi kör bezárult, és én egyre elveszettebben pörögtem benne. "

Akkor volt képes változtatni, amikor beismerte, az új helyzet kifogott rajta, nem tud mindent egymaga megoldani, és meg kell találni a módját, hogyan kérjen segítséget. Pszichológushoz fordult, de még nem állt készen teljesen a szembenézésre. Első lépésként nem a számára oly fontos szavak, hanem az érzékelés mentén indult el a gyógyulás útján. 

"Több szakembert is felkerestem. Kísérleteztem különféle módszerekkel, de továbbra is élettelenül nézett vissza rám egy nő a tükörből, akit nem ismertem. Aztán rátaláltam a gyógyító aromaterápia egyik mesterére, akinél végre megtört a jég. "

• sztár
• nagy judit
• sztárok anyaként
• sztármami
• könyv
• Hazai sztár