Nagy Ervin megcsalásról vallott Borbély Alexandrának az esküvőjükön: az egész násznép hallotta
Nem semmi, mit tett Nagy Ervin a saját esküvőjén, a násznép is csak tátott szájjal figyelte.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra kapcsolata 2017-ben kezdődött, és bár nem indult minden felhőtlenül, végül nem bírták egymás nélkül, és 2021-ben kimondták egymásnak a boldogító igent.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra esküvője
A színésznő édesapja ellenezte viszonyukat, ezért először szakított is egymással az álompár, azonban szerelmük erősebbnek bizonyult mindennél. Így 2021-ben összeházasodtak, ám a lagzi sem telt el felejthetetlen pillanatok nélkül.

A színész ugyanis egy elképesztően romantikus gesztussal akart kedveskedni újdonsült feleségének, de mindez kicsit másképp sült el, mint gondolta. Az EgyÉletünk című színházi estjükön egy rövid videó bejátszást is lehet látni, melyben Nagy Ervin felvidéki származású kedvesének elénekelte a kedvenc szlovák dalát – olvasható a story.hu oldalán.
Erre a produkcióra hetekig készült, ám egy dolgot elfelejtett: nem nézett utána, pontosan mit is jelent a szöveg. A dal tulajdonképpen egy megcsalás bevallása, ennek köszönhetően pedig elképzelni is merész, mi zajlódhatott le a kétnyelvű násznép fejében.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikrei habos-babos ruhákban cukibogyók: a 2 éves Elza és Franciska arca is látszik
Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikreitől ismét elolvadtunk.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















