Erre a versenyzőre akadtak ki A Nagy Duett nézői! Így szétszedték a Facebookon
A Nagy Duett első adása miatt felháborodtak a nézők.
Jó néhányszor a fülükhöz kaptak a nézők A Nagy Duett első adásában vasárnap este.
Az eredménnyel és a zsűri véleményével sem voltak mindig elégedettek, az egyik páros produkciója miatt már a műsor alatt több mint kétszáz dühös kommentelő zúgolódott.
Két páros maximális pontszámot kapott
Varga Viktor és Cinthya Dictator az UFO együttes Tarzanjával ütős nyitást produkált A Nagy Duett 2016-os első adásában. Utóbbi már a műsor előtt sem titkolta, hogy nincs se hallása, se énekhangja, ennek megfelelően bűn hamisan énekelt, vagy inkább kiabált. Kasza Tibor szerint a dalban egyedül a ritmus volt rendben.
Növényi Norbert és Nika a Kellene ma éjjel egy kis hacacáréval, a Maya operett dalával állt színpadra. Szulák Andrea szerint jó volt a dalválasztás, neki bejött a birkózóból színésszé avanzsált Növényi vízipaci-mozgása is.
Debreczeni Zita a műsor előtt azt mondta, még hangnak sem nevezné a hangját, így amikor Bigával a Republic Jó reggelt kívánok! című slágerét adta elő, nem lepődtünk meg a hamis daloláson. Majka szerint Zita tök jól énekelt ahhoz képest, ahogyan azt nyolc évvel ezelőtt tette.
Keresztes Ildikó és Schobert Norbi a La Bouche Be My Loverjével a recsegő mikrofon ellenére is hatalmas sikert aratott. Kasza szerint ebben az évadban új Hajdú Péter született, a fitneszguru olyan hamisan énekelt, végül mégis maximális pontszámot adott neki.
Az 'N Sync Bye Bye Bye című dalával készült az estére Markó Robi és Lola. Szulák Andi szerint az előbbin látszott, mennyire élvezte a produkciót, tele volt energiával, a profi énekesnő Lolától viszont kevesellte a lelkesedést.
Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes a Budapest Bár dalát és egy tangóra emlékeztető táncot adott elő, de a zsűrinek a tűz nem igazán jött át, az viszont igen, hogy a Mokka csinos műsorvezetője nagyon izgult. A produkció meggyőzte őket, egyöntetűen azt mondták, szívesen látnák a párost a következő adásokban is.
Kulcsár Edina és Hevesi Tamás a Hooligans Királylány című slágerével készült. Kasza szerint a műsorban ők voltak az első olyan páros, akinek mind a két tagja tökéletesen énekelt. Adott is nekik tíz pontot - Szulák Andrea és Cooky szintén.
Keleti Andrea és Peter Srámek Bruno Mars slágerét lazán, egy ágyban fekve énekelte el, amit a zsűritagok furcsálltak. A táncosnő hangja amúgy Kasza szerint jó, a produkció cuki volt.
Mindenki kíváncsian várta, Berki Krisztián mit nyújt a színpadon, miután Fésűs Nelly a bemutatkozó kisfilmben elárulta, a szájhős a próbákról elkésett. A műsorban látszott is, hogy hiába jártak németórákra, az Berkin nem segített, a szöveget se tudta kifogástalanul. A Dzsingisz kánnal végül mégis maximális pontszámot kaptak. Kasza szerint egy bizarr német tévétorna tanúi lehettek a nézők, Szulák Andrea az énektudást és az életigenlést díjazta, Cooky szerint pedig arról szól a műsor, amit Nelly és Berki előadtak.
A nézők viszont mélységesen felháborodtak a pontszámokon, a műsor hivatalos Facebook-oldalán már a műsor alatt több mint kétszáz komment érkezett. Szidták Berki Krisztiánt és a zsűritagokat is.
"Ebbe a műsorba(?) ez kell: a másikkal semmit sem kell foglalkozni, nem tanulom meg a szöveget, nem tudom a koreográfiát. És ha valaki ellene mer szólni, repül..."
"A zsűri nem szégyenkezik? Mindnyájan 10-et adni? Szulák, én azt gondoltam legalább Te igazságos vagy, de úgy látszik, parancsba van adva a seggnyalás!"
"Ez lenne a magyar valóság? A műsor beharangozza, hogy késik a próbáról fél órát, majd szöveg, dallam, ritmus hiányában... kiemelkedő pontszám...! Hát ezt az értékrendet kövessétek magyar fiatalok...?!"
A Dirty Dancing 2. egyik ismert dalával Kucsera Gábort cukinak, Dér Henit remek hangú énekesnőnek találta a zsűri. Szulák Andrea külön kiemelte, hogy a sportoló szólamot énekelt, szerinte nem is rosszul, ezért tíz pontot adott neki.
Péter Szabó Szilvia és Pachmann Péter az ABBA Honey, Honey című dalával nemcsak a közönségnek, de Majkának is nagyon tetszett. Cooky szerint is átjött, hogy a páros remekül érezte magát, és egymásra hangolódtak.
Rubint Réka és Pintér Tibor a No Roxá Áj című mulatóssal alig állt pár másodperce a színpadon, a közönség máris tombolt. Hatalmas buli volt a zsűritagok szerint is, bár Kasza Tibi kissé kívülállónak érezte magát, mint akit nem hívtak meg.
A Nagy Duett idei évadában azonban nem jelentettek biztos továbbjutást a zsűri magas pontszámai, hiszen azokat összefésülték a nézők szavazataival, akik az adott párosra csak azok produkciója alatt szavazhattak, illetve abban a rövid időben, amikor a 12 produkció újbóli felvillantását követően a zsűri értékelte az estet. Az így kapott pontszámok alapján A Nagy Duett színpadától Cinthya Dictator és Varga Viktor búcsúzott elsőként, számukra véget ért a verseny.
Az eredmény kihirdetését követően a nézők megtudhatták, kedvenc párosaik milyen számokkal készülnek a második adásra, emellett a műsor utolsó két percében Liptai Claudia azt is elárulta, valóban terhes-e.
Fotó: TV2/A Nagy Duett
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció