Nádas György 35 kilót fogyott: már alig ismerni rá, olyan más így
Nádas György már kicsit sem úgy néz ki, mint a fenti képen. Hatalmas fogyása után az egész élete megváltozott.
Ha valaki még úgy emlékezne Nádas Györgyre, mint ahogy a 2000-es években láthattuk, kerek, pocakos, mindig jókedvű humoristaként, aki ontja magából a poénokat a színpadon, az könnyen lehet, hogy napjainkban elmenne mellette az utcán. 35 kilós fogyása után szinte felismerhetetlenül megváltozott.
A Palikék Világa by Manna vendégeként nekünk is jól meg kellett nézzük ahhoz, hogy felismerjük. Tényleg elképesztő, mennyivel fittebb lett, mint a fenti képen!
Nádas György fogyás után
Egy étrend-kiegészítő kapszula segítségével adta le a felesleges kilókat három év alatt. Természetesen emellett az étkezésére is odafigyelt, és az alkoholt teljesen kiiktatta.
Palik László és műsorvezetőtársai sem hagyták szó nélkül a drámai átalakulását. Kifaggatták arról, a megjelenésén túl mi változott az életében, mióta lefogyott.
- Eleve olyan helyen lakunk, ahol nagyon sok a lépcső. Három és fél évvel ezelőtt vettem egy botot, hogy fel tudjak menni rajtuk, mert tönkrementek a térdeim. Most már tökéletesen tudok ugrálni, szaladni. Elmúlt a negyven éve tartó asztmám, a vérnyomásom tökéletes – sorolta a pozitív változásokat.
Bevallotta, nem sportol, de ettől függetlenül a teherbírása is javult. Illetve 60 évesen már nem aggódik a jövőn, hogy milyen egészségügyi problémától kell tartania.
Erdélyi Mónika 20 kilót fogyott: előtte-utána fotókon a látványos átalakulás
Erdélyi Mónikának az utóbbi években kezdtek problémát jelenteni a pluszkilók, amiktől mostanra Jákob Zoltán segítségével szabadult meg.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Vacsoracsata
OLVASD EL EZT IS!