Molnár Piroskát kezdő színésznőként megszólták külseje miatt - Pedig ilyen gyönyörű nő volt
Molnár Piroska gyönyörű volt kezdő színésznőként.
Számos olyan világhírű sztárról hallottunk már, akiket azért utasítottak el a filmrendezők pályájuk elején, mert nem találták elég megnyerőnek a külsejüket. Meryl Streepet a King Kong készítője kiáltotta ki csúnyának, de Barbra Streisand sem tette zsebre, amint orra méretéről mondtak neki.
Hazánkban sem egyszerűbb a helyzet. Ha valaki a színpadra vágyik, fel kell készülnie arra, hogy kap majd megjegyzéseket a külsejére, amelyek nem minden esetben pozitívak, még akkor sem, ha gyönyörű nő az illető. Az 1945. október elsején született Molnár Piroska fiatalkori fotói hiába árulkodnak arról, hogy nagyon szép volt, ő sem úszta meg a negatív kritikát.
Molnár Piroska fiatalon
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőről már kislánykori beceneve is sokat elárul. Édesanyja és általános iskolai osztálytársai Pintyőnek keresztelték át, ugyanis folyton énekelt. Már négyévesen eltökélte, hogy a színjátszás lesz az élete, 75 éves korára a színházi adattár szerint szerepeinek száma megközelíti a 250-et.
1964-ben nyert felvétel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, a diplomája megszerzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott, és olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Babarczy László.
1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színház társulatának tagja, 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja volt. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősítette, majd 2002 és 2013 között újra a Nemzeti Színház tagja volt, ahonnan Alföldi Róbert leváltásakor távozott, azóta a Thália Színház művésze.
A róla készült régi felvételek alapján nem is gondolnánk, de nagyon sokáig nem tartotta magát vonzó nőnek. Utólag visszanézve derült ki számára, hogy valójában elragadóan nézett ki.
- Mások azt mondták, hogy nem vagyok szép, én most látom, hogy azért olyan nagy baj nem volt - mesélte a Mokka riportjában.
Mivel folyamatosan azt hallotta a közvetlen környezetéből, hogy nem elég csinos, ő maga is elhitte, hogy így van. Sosem volt megelégedve kinézetével, kerülte a tükröket, és a frizuráját is sokszor változtatta, de a végeredmény rendre nem győzte meg sem őt, sem az ismerőseit.
- Az egyszerű vidéki emberek szemében egy színésznő minimum úgy nézett ki, mint Gina Lollobrigida, én meg sosem voltam cérnavékony, inkább vastag csontú - mesélte Kadarkai Endrének 2020 augusztusában.
Karda Bea fiatalkori fotói
Képes összeállításunkban megnézheted Karda Beát ritkán látott, fiatalkori fotókon. Nem csoda, hogy a ’70-es években itthon és külföldön is bolondultak érte, a fiatal, gyönyörű, szőke nő hollywoodi filmsztárnak vagy az ABBA együttes szőke énekesnőjének helyére is beillett volna.
Tudod, ki a gyönyörű, szőke, magyar énekesnő a fotón? 70. születésnapját ünnepli
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- szépségverseny
- sztár