Molnár Áron a kamerák előtt sírta el magát: ebben a műsorban tört el nála a mécses
Molnár Áront nagyon megérintette egy nő története a Cyla Call Center című műsorban.
Hétfő este elstartolt a VIASAT3 legújabb saját gyártású műsora, a Cyla Call Center, az All3Media International Celebrity Call Center című formátumának hazai adaptációja. A különleges tudakozó első epizódjában – a házigazda mellett – Mautner Zsófi, Molnár Áron, Sváby András és Ungár Anikó válaszoltak a betelefonálók kérdéseire, hogy tanácsaikkal segítsenek eligazodni az élet kisebb-nagyobb dilemmáiban.
Molnár Áron elsírta magát
A házigazdától megszokott módon most sem volt hiány humoros elszólásokból, őszinte megnyilvánulásokból, a hangulat pedig végig remek maradt. Bár a résztvevők két hívás között néhány poént is elejtettek, minden telefonálót komolyan vettek, és teljes figyelmüket nekik szentelték. Molnár Áront különösen megérintette egy hölgy története, aki a gyermekével való nehéz kapcsolatáról mesélt.

Éva, a betelefonáló elmondta, hogy sok éve vált el férjétől, akivel egy közös lányuk született, és akitől már három unokája is van. Volt férjét nárcisztikusnak nevezte, és úgy véli, a nevelése vezetett oda, hogy lányával teljesen megromlott a viszonya, így sem őt, sem az unokáit nem láthatja. Mint kiderült, Évának volt egy bántalmazó kapcsolata is, amely alatt teljesen megszakadt a kapcsolata a lányával. Most hiába próbálja újraépíteni, sorra falakba ütközik.
A színész elsőként azt tanácsolta neki, hogy próbáljon őszintén, szeretettel kommunikálni a lányával, majd azt javasolta, kérje szakember segítségét, hogy a folyamatos próbálkozás ne eméssze fel lelkileg. Saját példáját is megemlítette: amikor ő mentálisan kimerültnek érezte magát, sokat segített neki a pszichológus. Miután letették a telefont, a többiek is érezték rajta, hogy megterhelő beszélgetésen van túl, ő pedig könnyeivel küszködve mesélte el, miről volt szó.

– Az enyém kemény sztori volt… Az is félelmetes, hogy nem tudjuk megugrani azt, hogy felül emelkedjünk azon a gyarlóságon, hogy leüljünk a következő generációért egymással beszélni. Szóval köszönöm szépen, hogy az első kapcsolásnál kaptam egy ilyen kőkemény sztorit – mondta meghatottan Molnár Áron.
A színész végül hamar összeszedte magát, amiben társai is segítettek, figyelmesen meghallgatták a történetet, majd humorral sikerült túllendülniük a szomorú pillanatokon.
Kajdi Csaba ezért nem talál társat magának: elárulta, miért nehéz vele együttélni
Kajdi Csaba bevallotta, nem neki való a párkapcsolat és az együttélés.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















