Molnár Anikó beszólt Sebestyén Balázsnak az RTL Klub esti műsorában

Molnár Anikó a Gyertek át! című műsorban szólt oda Sebestyén Balázsnak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az RTL Klub Gyertek át! című szórakoztató műsorának legutóbbi részében a Való Világ egykori sztárjai mérkőztek meg egymással négyfős csapatokban. Az egyikben Molnár Anikó, a VV 2003-as szőke bombázója kapott helyet. A műsorvezető, Sebestyén Balázs a felvezetőben azt mondta, az egykori villalakóval azóta olyan sok minden történt, hogy fel sem tudná sorolni. 

Való igaz, 2004-ben szerepelt a TV2 Nagy Ő című produkciójában, majd pár évre Amerikába költözött, hazatérése után pedig sminktetoválóként kezdett el dolgozni. Az elmúlt években leginkább súlyingadozásaival került az újságok címlapjára. Sebestyén Balázs azt is szóba hozta, hogy jó pár év eltelt azóta, hogy Molnár Anikó kijött a villából. Példának okáért akkor még iWiW-en írtak rá randit kérni, ami 2014-ben megszűnt, a fiatalabb generáció nem is ismeri a Facebookot megelőző közösségi oldalt. 

Te még akkor kávét főztél itt az RTL-ben, amikor én bent voltam a villában

- szólt be neki Molnár Anikó. 

- Akkor még Buckó volt, de aztán volt egy görbe éjszakája, és át kellett venni a műsort - reagálta a 41 éves tévés, aki a megjegyzéssel Stohl Andrásra utalt, aki a VV első négy évadát vezette, Sebestyén Balázs pedig a negyediket és az ötödiket. 

molnar-aniko
Fotó: RTL Klub/Gyertek át!

Molnár Anikó azt is elmesélte, hogy nemcsak az iWiW-en kapott üzenetet, hanem postán is. Amikor még a villában volt, az édesanyja bontotta fel azt a levelet, amelyikben egy férfi azt írta, neki köszönheti majd a szőke sztár, hogy megnyerte a valóságshow-t, mert ő eladta a lakását, a kapott pénz egészét pedig SMS-szavazatokra fogja költeni. 

- Tehát, ha én kijövök, hozzá kell mennem feleségül, rá kell íratnom a nyereménylakás felét, mert neki köszönhetem, hogy nyertem. De egy számító szemét volt, mert második lettem, és nem keresett meg - mesélte az abszurd történetet.

Emlékszel Milóra a Való Világból? 14 év alatt ennyire megváltozott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük