19 éves magyar úszóért rajong a világ - Világcsúccsal lett aranyérmes Milák Kristóf
Milák Kristóf óriási világcsúccsal lett aranyérmes a kvangdzsui vizes világbajnokságon.
Milák Kristóf óriási világcsúccsal lett aranyérmes 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, magyar idő szerint szerda délután. A 19 éves magyar versenyző 1:50.73 perces idővel csapott célba, ezzel Michael Phelps 2009-es, 1:51.51-es rekordját döntötte meg. A szám másik magyar résztvevője, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás a nyolcadik helyen végzett.
Milák Kristóf már a keddi elődöntőben egyedüliként úszott 1:53 perc alatt, 1:52.96-os ideje két éve Budapesten és a 2016-os riói olimpián is aranyérmet ért volna.
A Honvéd tinédzsere a magyar úszósport 30. nagymedencés világbajnoki aranyát nyerte, a felnőttek között először állhat a dobogó tetején világbajnokságon. Ő a harmadik magyar világbajnok a Koreai Köztársaságban - az elsőt a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében győztes Rasovszky Kristóf, a másodikat a 200 méter vegyesen sporttörténelmi, sorozatban negyedszer első Hosszú Katinka szerezte.
Milák Kristóf 2016-ban, a hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokság 200 méteres pillangó döntőjében ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett.
2017-ben a budapesti világbajnokságon 100 méter pillangón új országos rekorddal és junior-világrekorddal a döntőben ezüstérmes lett. Az ugyanebben az évben Indianapolisban rendezett junior-világbajnokságon négy aranyérmével a világbajnokság legeredményesebb fiú úszója lett.
A 4×100 méteres férfi gyorsváltó tagjaként (Barta Márton, Márton Richárd, Németh Nándor) aranyérmet szerzett - ez a magyar úszósport első junior világbajnoki címét jelentette. Két nap múlva 100 méteres pillangóúszásban is aranyérmet nyert. Tagja volt a 4×200 méteres gyorsúszásban új junior világcsúccsal első helyezett váltónak (Barta Márton, Márton Richárd, Németh Nándor, Holló Balázs) és a 200 méteres pillangóúszás döntőjében is első lett.
A Netánjában rendezett junior úszó-Európa-bajnokság 200 méteres pillangójának fináléját junior világcsúccsal nyerte. A 100 méteres pillangóúszás döntőjében és 50 méter pillangón is ezüstérmes volt. A dobogós magyar váltók tagjaként egy-egy aranyat (4x200 méteres gyorsváltó, illetve a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó) és egy ezüstöt (4x100 méteres gyorsváltó) is begyűjtött.
A 2018-as Európa-bajnokságon Európa-bajnok lett, majd a Buenos Airesben rendezett ifjúsági olimpián a 200 és a 400 méteres gyorsúszás fináléjában aranyérmet szerzett, 100 méteres pillangóúszásban pedig ezüstérmes lett - foglalja össze sikereit a Wikipédia.
Hosszú Katinka ritkán látott fotókon
Az Iron Lady már hétévesen úszósikereivel szerepelt a sulitévében, kisiskolás korára négy év alatt annyi érme gyűlt össze, hogy az iskolában már kiállítást rendeztek belőlük. Képes összeállításunkban ritkán látott fiatalkori és gyerekfotókat láthatsz Hosszú Katinkáról.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!