Miklósa Erika ezen a csatornán vezet műsort: így még nem láthattuk az opera-énekesnőt
Miklósa Erika műsorvezetőként tűnik majd fel a képernyőn, az M5 műsorának háziasszonyaként.
Miklósa Erika már eddig is nagyon sok arcát mutatta meg. A Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnőt 2014-től a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny zsűrielnökeként láthattad, de szerepelt már az Álarcos énekesben is, illetve 2023-ban ő volt a The Voice második évadának egyik mentora. Most egy teljesen új szerepben tűnik majd fel a képernyőn.
Miklósa Erika műsorvezetőként
Az M5 csatornán újraindul az Intermezzo című magazinműsor, melynek Miklósa Erika lesz a háziasszonya. Az opera-énekesnő nagyon örült a műsorvezetői felkérésnek, a Borsnak azt is elárulta, nagyon testhezállónak érzi ezt a szerepet.

- Ez tulajdonképpen egy beavató műsor, egy rövid kis előzetes, közvetlen és személyes beszélgetés ahhoz a koncerthez, előadáshoz, zenéhez kapcsolódóan, ami ezt követően, aznap este lesz a televízióban. Különféle műfajok fantasztikus képviselőit fogom kérdezni – részletezte a lapnak.
A beszélgetések segítségével a nézők jobban megismerhetik majd az interjúalanyokat, zenéjüket és stílusukat, valamint természetesen kulisszatitkokat is elárulnak majd. Miklósa Erika szerint az őszinteség és nyíltság kiemelten fontos, ami akár a fiatalabb generációk számára is közelebb hozza az igényes zenét.
- Ma már a művésztől is elvárják, hogy sokkal személyesebb legyen, ne csak a zenéjét ismerje meg a közönség, hanem az előadót magát is. Majdhogynem előadó-specifikusabb is, hogy mit hallgat meg egy fiatal. (…) Meg lehet tartani a magánszférát, amire szükség is van, de fontos, hogy előadóként nyissunk. Ezen az úton én is végig mentem – tette hozzá az újdonsült műsorvezető.
Miklósa Erika és lánya ritka közös képen: a 9 éves Bibi rengeteget nőtt
Miklósa Erika Erdélyben lépett fel, a palotakoncertre kislányát is elvitte. Imádtuk a közös fotójukat.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- miklósa erika
















