35 éve nyert Oscart a Mephisto - Így néznek ki ma a film főszereplői
Szabó István 1982-ben történelmet írt az Oscar-gálán.
1981-ben mutatták be Szabó István ma már klasszikusként számon tartott Mephisto című filmjét, amelyet Klaus Mann azonos című regénye alapján rendezett. A forgatás 1980 júliusa és novembere közt zajlott Budapesten, a film más jeleneteinek egy részét pedig Kelet- és Nyugat-Berlinben, illetve Hamburgban és Párizsban vették fel.
Az 54. Oscar-gálát 1982. március 29-én rendezték meg a Los Angeles-i Dorothy Chandler Pavilionban, ahol Szabó István remekműve A csónak megtelt, A vasember, a Muddy River és a Three Brothers című filmekkel versenyzett. Az aranyszobrot Ornella Muti és Jack Valenti nyújtották át a magyar rendezőnek, aki örömében szaladva ment fel a színpadra.
Nézd meg, hogy mennyit változtak a Mephisto sztárjai az azóta eltelt 35 év alatt!
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- cannes
- nemes jeles lászló
















