Az Ablak című műsor legendája örökre lehunyta szemét - 2020 nagy veszteségei

Magyar hírességek, akiktől 2020-ban végleg búcsút kellett vennünk.

Magyar hírességek, akik 2020-ban hunytak el

2020-ban számos nagy magyar legendától kellett búcsút vennünk: több világklasszis sportoló, legendás televíziós és a zenei világ megkerülhetetlen alakja távozott az élők sorából. 

Júniusban két magyar ikon is elhunyt: először Benedek Tibor halálhíre rázta meg az országot. A 47 éves olimpiai bajnok vízilabdázó nem nyilatkozott arról, hogy már két éve súlyos betegséggel küzd. Pár nappal később Bálint gazda halálhírére borult gyászba Magyarország. 

Magyar hírességek, akik 2020-ban hunytak el

Bálint György 2019. július 28-án ünnepelte a kerek, 100. születésnapját.  Az ország imádott kertésze a 101. szülinapját már nem érte meg, egy hónappal korábban az egyik este csöndben elment - tudatta a nagy népszerűségnek örvendő Facebook-oldala. 

Újságírói pályafutása a hatvanas évek végén kezdődött. 1969 és 1981 között a Kertészet és Szőlészet főszerkesztőjeként dolgozott, emellett több szaklapot is szerkesztett. 1981-ben nyugdíjazták, de míg más pihen, ő ekkor lett országosan ismert: ebben az évben vált a Magyar Televízió Ablak című műsorának állandó munkatársává, 2009-ig, a műsor váratlan megszűnéséig annak egyik legkedveltebb szereplője volt.

Képes összeállításunkkal azokra a magyar hírességekre emlékezünk, akiket nem csak a szakma, hanem az egész ország gyászolt. 

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

 Cover-fotó: MTI/Czimbal Gyula

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük