Krimibe illő rejtély! Vajon ki lehet Tolvai Renáta titokzatos hódolója?

A Megasztár ifjú énekesnőjének egy V nevű hódoló rendszeresen ajándékokat és leveleket küld.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nincs is annál nagyobb öröm, mint ha egy ember elmondhatja magáról, hogy sikerült valóra váltania az álmait. Hiszen a sikeres önmegvalósításon túl kevés olyan dolog létezik a világon, ami hasonlóan megnyugtató érzéssel és elégedettséggel tölti el az ember lelkét.

A Megasztár néhány szerencsés embernek pontosan a fenti dolgok ígéretét és lehetőségét tartogatja. A TV2 tehetségkutató műsorának népszerűsége részben ebben rejlik, hiszen a látványos és élvezetes előadásokon túl mindenki mélyen átérzi a produkciók mögött zajló lélektani folyamatokat, illetve azok jelentőségét.

Fel kell dolgozni a hirtelen jött népszerűséget

A versenyzőknek azonban azzal is számolniuk kell, hogy a műsorban való sikeres szereplésekkel együtt az ismertség és a népszerűség is azonnal az ölükbe hullik, a közvélemény figyelmét és esetleges túlzott érdeklődését pedig mindenki másképpen dolgozza fel.

Tolvai Renáta ebből a szempontból a Megasztár ötödik szériájának legkülönlegesebb versenyzője, ugyanis egy ideje belépett az életébe egy igazán titokzatos hódoló, akit egyelőre csak V néven ismerünk. A csinos Megasztár-jelölt a Megamánia néhány nappal ezelőtti adásában mesélt rajongójáról.

Talán cukrász lehet?

V különféle ajándékokat küld rendszeresen Renátának, amelyek között feltűnően sok volt egy időben a sütemény, éppen ezért elképzelhető, hogy talán cukrász. Ám mióta kiderült, hogy Renáta tovább ajándékozta az édességeket, V meggondolta magát, és nem küldött több süteményt.

Legutóbb egy két ujjra húzható gyűrűt küldött neki, amelyen a szexi felirat volt olvasható. Habár Renáta örült az ékszernek, sajnos mégsem tudta hordani, V ugyanis eltévesztette a méretet, ezért az ifjú hölgy Pankának ajándékozta, az ő ujjára ugyanis passzolt.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kiváló hanggal megáldott lány azt is elárulta, hogy az ajándékok mellé V mindig ír neki egy-egy rövid levelet is, ám hogy személyazonosságát továbbra is homály fedje, mindig más kézírással írja meg az üzeneteket. Krimibe illő rejtély ez, hiszen elképzelhető, hogy V nem is egyetlen ember.

Változás! A Megasztár 5 ezentúl péntek esténként 20:40-kor kezdődik a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Bárki legyen is V, remélhetőleg előbb-utóbb felfedi magát, és személyesen is megkeresi kedvencét. Történetük tehát még nem ért véget, a rajongókkal együtt pedig mi is kíváncsian várjuk az újabb fejleményeket.

Fotó: TV2(%oldalmero(507349, 413087)%)

Ezt is szeretjük