Szerinted is husi? Tolvai Renátát felháborító módon alázták meg

Mester Tamás nem rejtette véka alá véleményét, miszerint Tolvai Renáta túl husi ahhoz, hogy szexi ruhába bújjon.

A Megasztár legutóbbi adásában Mester Tamás némiképp talán meggondolatlanul megkritizálta Tolvai Renáta öltözködését. A negyvenéves énekes-zenész-dalszerző nem volt tapintatos: kijelentette, hogy szerinte Renáta kicsit husi ahhoz, hogy ennyire szexi ruhákban lépjen színpadra!

A fiatal megasztárjelölt szerényen, alázattal és tisztelettel vette tudomásul Mester véleményét, Liptai Claudia azonban nem tűrhette szó nélkül az igazságtalannak tartott kritikát, és szemrebbenés nélkül visszakérdezett, hogy akkor Mester Tamás szerint az, aki husi, nem is lehet szexi?

Ízlések és pofonok

Claudiának igaza volt, hiszen néhány felesleges kiló csak még inkább kihangsúlyozza a nőiességet, nagyon sok pasi pedig egyáltalán nem a pálcikavékony, fiús testalkatú nőkre, hanem éppen a szemet gyönyörködtető, kívánatosan kerek idomokkal rendelkező hölgyekre bukik.

Ízlés kérdése, ám abban egyetérthetünk, hogy ha Tolvai Renáta nem is vékony a szó klasszikus értelmében, megjelenése miatt egy pillanatig sem kell aggódnia.

Produkciója minden tekintetben káprázatos volt, aminek hatásfokát egyáltalán nem csökkentette, hogy miniszoknyába bújt.

Visszavonta állítását

Mester Tamás az élő adás után belátta, hogy fogalmazhatott volna körültekintőbben, ezért visszavonta korábbi kijelentését, de azért kötötte is az ebet a karóhoz: egy teltkarcsú nő szerinte akkor se bújjon olyan ruhákba, amelyek túlságosan sokan mutatnak az alakjából.

Megasztár 5 péntek esténként 20.40-kor a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tolvai Renátát egyáltalán nem háborította fel Mester Tamás kritikája, hiszen egyrészt ő is tisztában van saját teste adottságaival, másrészt, mint elmondta, egész életében zavarta súlyfeleslege, amit traumaként élt és él meg a mai napig, emiatt aztán már régóta fogyókúrára kényszerült.

Fotó: TV2(%oldalmero(510475, 416075)%)

Ezt is szeretjük