Ezt látnod kell! Elképesztő változáson mentek át a Megasztár döntősei

Zsidró Tamás és Andó Szilvia kezei alatt szó szerint újjászülettek a tehetségkutató versenyzői.

A Megasztár első fordulóiban a versenyzők átlagos megjelenése még nem jelentett gondot, ám az élő adásban természetesen már nem léphettek a színpadra hétköznapi viseletben, csinos smink és divatos frizura nélkül.

A műsor szervezői Zsidró Tamás mesterfodrászt és Andó Ildikó stylistot kérték fel, hogy gondoskodjanak az énekesek és énekesnők újjászületéséről az első élőben közvetített forduló előtt, amely szeptember 25-én került adásba.

Nem volt könnyű dolguk

A két szakembernek nem volt könnyű dolga, hiszen a saját ötleteiket össze kellett hangolniuk minden egyes versenyző saját ízlésével. Ezért egy napot velük töltöttek, minek során felmérték, hogy kinek milyen elképzelése is van.

Zsidró Tamás nem titkolta el, hogy Tolvai Renáta volt a leghisztisebb, de ezzel együtt ő változott a legtöbbet, hiszen jellegtelen frizurája miatt korábban beleveszett a háttérbe, ők azonban egy merész húzással platinaszőkére festették.

Póthajat akart

Renátának amúgy sem volt könnyű a helyzete, hiszen a közelmúltban vágatta le a haját, emiatt pedig nagyon sokat sírt. Eleinte ragaszkodott volna a póthajhoz, erről azonban a két szakember azonnal lebeszélte.

Ami pedig az igazi meglepetést illeti, Zsidró Tamás elárulta, hogy neki Szíj Melindával volt a legnagyobb élmény együtt dolgozni, akivel azonnal sikerült megteremtenie azt a bensőséges hangulatot, amit a vendégeivel szokott.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A versenyzőknek mellesleg nem volt egyszerű dolguk, hiszen egy-egy ilyen drasztikus változáson átesni sosem könnyű, nem véletlen tehát, hogy nekik is időre volt szükségük, amíg megszokták új külsejüket.

Megasztár 5 szombat esténként 18.55-kor a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, akkor mindenképpen kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Valóban elképesztő az átalakulás, amin mindannyian keresztülmentek, hiszen Zsidró és Andó profi munkát végeztek, ennek köszönhetően aztán rá sem lehetett ismerni a Megasztár-jelöltekre, amikor a színpadra léptek.

Fotók: TV2 (%oldalmero(504882, 410941)%)

Ezt is szeretjük