Érthetetlen! Még sosem volt ilyen jó, mégis kiesett Szeleczki Dávid

Bár előadása sikert aratott a zsűritagok körében, a nézőket nem győzte meg a nagykőrösi srác.

A november 12-ei Megasztár-döntőben az énekesek filmslágerekkel szálltak versenybe. A műsort stílusosan Claudia és Tilla némafilmkorszakot megelevenítő jelenete vezette fel.

A versenyzők többsége elbűvölte produkciójával a zsűritagokat, a legélesebb kritikát Tolvai Reni kapta, Alicia Keys Empire State of Mind című dalát unalmasnak vélték.

40 fokos láza volt

Utolsóként lépett a színpadra a súlyos torokgyulladással küszködő Szeleczki Dávid, aki néhány nappal ezelőtt még 40 fokos lázzal nyomta az ágyat.

A nagykőrösi fiú annyira beteg volt, hogy a hét közepén még kérdéses volt, egyáltalán színpadra tud-e majd állni. A próbákon nem is énekelt, hangját és energiáit a pénteki döntőre tartogatta.

Bár korábbi előadásaitól nem mindig volt elragadtatva a zsűri, a pörgős Are You Gonna Be My Girl című dal még a mindig kritikus Friderikusz Sándort is meggyőzte. Mester Tamás szerint még hasznára is vált Dávidnak a betegség, hiszen soha nem énekelt ilyen jól korábban.

A sors fintora, hogy míg végre bezsebelte a zsűritagok elismerését, a nézőket nem sikerült meggyőznie. Kökény Attila és Lakatos Yvette mellett ő kapta a legkevesebb voksot.

Könnyek között búcsúzott

A szavazatok újraindítása után végül Attila lett a továbbjutó, Yvette és Dávid közül pedig a zsűri a fiatal lányt engedte tovább. Dávid könnyek között búcsúzott társaitól és a Megasztártól.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A jövő heti adás is sok izgalmat tartogat, a versenyzők duettezni fognak - nemcsak egymással, hanem sztárvendégekkel is színpadra lépnek.

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Fotók: TV2(%oldalmero(512505, 410270)%)

Ezt is szeretjük