Hiába a szenvedély! Bereczki Zoltán mégsem tudta megmenteni Lakatos Yvette-et
Hiába nyűgözte le a zsűrit, Lakatos Yvette esett ki a Megasztárból.

A Megasztár pénteki élő döntőjében a versenyzők nemcsak egymással énekeltek duettet, hanem a hazai zenei élet sztárjaival is színpadra léptek.

A gyakorlás hetében a hat énekesjelöltnek minden eddiginél nehezebb dolga volt, hiszen egy helyett két produkcióra kellett felkészülniük.

Nehéz dolguk volt

Tolvai Reni sztárpárja Ganxsta Zolee volt, Szíj Melinda Feke Pállal lépett színpadra, míg Giorgio egy korábbi megasztárossal, Dér Henivel énekelt.

Kállay-Saunders András 2003 legjobb férfihangjával, Gáspár Lacival duettezett, Kökény Attila Miklósa Erikával, Lakatos Yvette pedig Bereczki Zoltánnal.

A produkciók magukkal ragadták a zsűritagokat és a közönséget egyaránt - elvégre a legjobb hat énekes lépett színpadra, akik mögött kemény munka áll.

Ám mint minden eddigi adás, végső soron ez is a kiesésről szólt, bár a zsűritagok hangsúlyozták, bárki megy is haza, nagy veszteség lesz, hiszen már valóban csak a legtehetségesebbek vannak a mezőnyben.

Yvette-nek kellett mennie

A szavazatok lezárása után Yvette, András és Giorgio állt az utolsó helyen, a közönség közülük a New York-i szívtiprót juttatta tovább.

Yvette és Giorgio sorsáról a zsűritagok döntöttek, hosszas egyeztetés után végül a 16 éves lánynak kellett búcsúznia társaitól. A tehetséges tinilány egyébként az Operettszínház sármos sztárjával a Dirty Dancing betétdalát, a The Time of My Life című slágert adta elő, és csak úgy szikrázott köztük a levegő.

A zsűrit le is nyűgözte az előadás, sőt, még Bereczki Zoltán is elismerően nyilatkozott Yvette teljesítményéről. Ám hiába volt minden, számára nem folytatódik tovább a verseny. Yvette - bár számított a kiesésre - zokogva búcsúzott a többiektől, a zsűritagok állva tapsoltak.

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Fotók: TV2(%oldalmero(513612, 419137)%)

Ezt is szeretjük