Pierrot a 2003-as Megasztár zsűritagja volt: 52 éves korára ennyit változott
A Megasztár zsűritagjai akkor és most fotókon.
2003. október 11. emblematikus dátum a hazai kereskedelmi televíziózásban. Ekkor tűzte műsorára először a TV2 a Megasztárt, ami végül nemcsak a csatorna zászlóshajója lett a 2000-es évek alatt, de a tehetségkutatók népszerűségét is megalapozta.
A hat szezont megélt produkció rengeteg, napjainkban is foglalkoztatott zenészt indított útjára. Itt ismerhettük meg a Tóth lányokat, Gáspár Lacit vagy Tolvai Renit is. Ám nemcsak a fellépőkért rajongott az egész ország, a zsűripult mögött helyet foglaló művészek népszerűségét is az egekbe emelte a verseny.
A Megasztár zsűrije akkor és most
Pierrot az első három évadban kapott helyet az ítészek között, valamint a show zenei producere is volt egyben. A Marosi Z. Tamás néven született előadó karrierje a ’80-as évek közepén indult be, amikor még gimnazistaként felvette művésznevét, és az általa kitalált szomorúbohóc-imidzset. Első nagylemezét 1990-ben dobta piacra Babaházak címen, majd ezt követően több tucat zenésznek és játékfilmnek komponált zenéket. A Megasztár után 2015-ben és 2016-ban A Dal zsűritagjaként is találkozhattunk vele, ám mára teljesen új fordulatot vett az élete.
52 éves korára hátat fordított a rivaldafénynek, hogy gyermekkori szenvedélyének, a társasjáték-készítésnek éljen.
- Játékosként már pici gyerekként becsöppentem ebbe a világba. De sokkal nem voltam nagyobb, amikor az első játékaimat létrehoztam. Akkor, 13 évesen, a '80-as évek legelején a játéktermi játékok inspiráltak, azokat szerettem volna egy egészen más módon „áthangszerelni”. Szerettem volna, hogy ne csak pénzbedobásért, ne csak röviden és ne csak a reflexekre alapozva lehessen játszani ezeket, miközben megmarad a hangulatuk, a világuk. Később a társasjáték számomra az ősi absztrakt stratégiai játékokat jelentette, gyűjtöttem, kutattam ezeket, még könyvet is írtam róluk. Az utóbbi korszak pedig már a modern társasjátékoké: 2012-ben indítottuk el a feleségemmel a Táblajáték Szalon zárt klubot, ahol kéthetente, meghívásos alapon játszunk több asztalnál. Idén nyáron már a kétszázadik összejövetelünkön fogunk jubilálni - mesélte a PC Guru interjújában 2020 februárjában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mára rengeteg általa megálmodott társasjátékkal találkozhatunk a boltok polcain. Az ő fejéből pattant ki például az Irány a Kincses Sziget!, a Rejtély a babaházban vagy a Répáskert.
Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy fest Pierrot 52 évesen, valamint a Megasztár többi zsűritagjáról is láthatsz akkor és most fotókat.
- sztár
- pierrot
- megasztár
- soma
- bakács tibor
- novák péter
- pély barna
- ilyen volt ilyen lett
- így néz ki most
- tv2
- 50 fölött
- Hazai sztár