Máté Kriszta és Bárdos András az ország kedvelt híradósai voltak: ezért tűntek el a képernyőről
A két híres tévés ezért hagyta hátra a televíziózást.
A TV2 híradójában hét éven keresztül láthatták a nézők Máté Krisztát és Bárdos Andrást, akik már akkor férj és feleség voltak. A képernyőről azonban elég hirtelen, egyik napról a másikra tűntek el. Az egykori híradós elmondta, mi volt ennek a pontos oka.
Máté Kriszta és Bárdos András ezért tűntek el a képernyőről
Máté Kriszta a FutureTalks Krizsó Szilviával című YouTube-műsor vendégeként több dolgot is elárult azzal kapcsolatban, hogyan élték meg férjével a televíziózás időszakát, és miért hagytak mindent hátra nagy hirtelen - olvasható a story.hu oldalán.
- Elég volt belőlünk, és nekünk is belőlük. Tudtuk, hogy vége lesz a tévézésnek, előtte már hetekkel ment a vitatkozás, hogy mikor szálljunk ki - mesélte az egykori híradós, aki azt is hozzátette, hogy fontosabbnak érezte azt, hogy a lányát ő vihesse edzésre, és az édesanyjának mesélje el, mi történt vele aznap.
Mivel a gyerekeik miatt az életformájuk is megváltozott, és már nem is érezték jól magukat a munkakörükben, így végül felhagytak a képernyőn való szerepléssel. Máté Kriszta ma már producerként dolgozik, emellett a Kodolányi János Egyetemen is tanít kommunikációt.
Stahl Juditnak nem a férjétől született lánya - Mégis együtt nevelték fel Csabával
Stahl Judit házassága sok megpróbáltatáson esett keresztül, azonban sikerült újrakezdeniük férjével, Csabával.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Az első millióm története; RTL/Celeb vagyok, ments ki innen!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció