Előadás közben kapott sztrókot a 26 éves színésznő: egyik pillanatról a másikra lebénult
A Nemzeti Színház 26 éves színésznője, Martos Hanga előadás közben kapott sztrókot.
Martos Hanga, a Nemzeti Színház fiatal színésznője egyik pillanatról a másikra kezdte észrevenni magán az ijesztő tüneteket, egy előadás kellős közepén.
Martos Hanga sztrókot kapott
Összefüggéstelenül kezdett beszélni, és a szövegére sem emlékezett Martos Hanga, a Nemzeti Színház 26 éves színésznője. Ezután még több ijesztő tünet jelentkezett nála, majd kiderült, hogy a fiatal tehetség sztrókot kapott.
- A darabunk rendezője akkor épp Diana Dobreva volt, aki bolgár származású, így nem beszél magyarul. Ha értette volna, mit mondok, azonnal feltűnik neki, hogy teljesen értelmetlenül beszélek. De nem derült ki, mert csak ő, én és egy kellékes voltunk ott, súgó vagy tolmács nélkül. A legrosszabb az egészben, hogy mindezek után még futni is elmentem. A futás után lefeküdtem aludni az öltözőben. Fáradtnak éreztem magam, de nem gondoltam semmi komolyra – mesélte a Borsnak.
Másnap a színházi előadás közben ismét bajba került, akkor leült a takarásban, de a lába lebénult és már nem tudott felállni.
- Fel akartam állni egy székről, de a lábam nem mozdult. Lebénultam, de csak pár másodpercre, aztán minden visszatért a régibe. Azt gondoltam, túlhajszoltam magam, hiszen rengeteget dolgoztam akkoriban. Az előadás közben azonban újra jelentkeztek a furcsa tünetek: nem jutott eszembe a szöveg, néha megakadtam a mondat közepén. A partnerem kisegített, de éreztem, hogy valami nem stimmel.
A takarásban ért a sztrók.
- Mondtam az öltöztetőknek, hogy hívják a mentőt. A mentősök eleinte nem akartak bevinni, mert minden értékem normális volt. A vérnyomásom rendben volt, csak a pulzusom volt alacsony. Majdnem hazaküldtek, de ragaszkodtam, hogy menjünk be a kórházba. A mentőben lettem rosszul. Onnantól nem emlékszem semmire.
Mindennek már pontosan egy éve, de Martos Hanga sosem fogja elfelejteni a borzalmas pillanatokat. A jobb oldala teljesen lebénult, eleinte fel sem fogta, hogy mi történik vele.
- Nem aludtam, csak tornáztam. A célom az volt, hogy visszamenjek a színpadra. Hiszen ezért éltem, ezért tanultam, ezért dolgoztam egész életemben, ez volt az álmom. Felidéztem akkoriban azt az időszakot, milyen kemény volt a színművészeti egyetem. (…) A színház volt mindig is az életem. Úgy éreztem, ezek a küzdelmek nem érnek semmit sem, kezdhetem elölről. Az élet elvette tőlem a mozgás szabadságát, az életet, amiért küzdöttem, mindent... újra kellett tanulnom járni. Még hogy színészet? – részletezte élete legnehezebb időszakáról, amikor nemcsak a járást, de a beszédet is újra kellett tanulnia.
Azóta felmondott a színházban és Pécsre költözött férjével, ahol kezdi megtalálni a lelki békéjét.
Nyáry Krisztián fél év alatt veszítette el feleségét: két kamaszlánnyal maradt egyedül
Nyáry Krisztián két lánnyal maradt magára, miután feleségét elveszítette.
ElolvasomCover-fotó: MTI/MTVA/Mohai Balázs
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- tragédia
- kapás boglárka
















