Felismered a Sugár reklámarcát? A 80-as évek manökenjei ma így néznek ki
Ennyit változtak a legismertebb magyar manökenek négy évtized alatt.
1949-ben indult hódító útjára Magyarország egyik legnépszerűbb lapja, az Ez a divat, melyben nem neves divatdiktátorok ruhakölteményeit, hanem a konfekciógyártás darabjait népszerűsítették. Az unalmas viseleteket csak különleges szépségű, fiatal nőkkel lehetett érdekessé tenni, akiket akkoriban még nem modellnek, hanem manökennek - francia szó: mannequin, jelentése próbababa - neveztek.
Akkoriban ez az egyetlen forrás volt a nők számára, hogy tájékozódjanak az aktuális trendekről. Mai mércével mérve hihetetlenül szerették az emberek ezt a kiadvány. A '80-as években, amikor Zsigmond Márta volt a főszerkesztője, a 250 ezres eladott példányszámot is elérték, ami addig csak a Nők Lapjának sikerült. Amelyik manöken ebben az újságban szerepelt, országos ismertséget szerzett, és más munkákkal is elárasztották.
A manökenek szépsége vetekedett a mai magyar modellekével, hasonlóan feltűnő jelenségek voltak, mint Palvin Barbara, Mihalik Enikő vagy Ebergényi Réka és a többiek. Akkoriban még kevesen űzték ezt a hivatást, ezért azt, aki egyszer egy országos kiadványban vagy a tévében szerepelt, utána évekig megismerték az utcán, előbb kiszolgálták a közértben, és igazi sztárként kezelték.
A '80-as években a manökeneket a nők utánozták, a férfiak álmodoztak róluk
A szocializmus jellegzetességei voltak az autószerelő műhelyeket, gyárakat, ipari öltözőszekrényeket díszítő, színes reklámok, melyek mindegy, mit hirdettek, csak az volt bennük közös, hogy gyönyörű nők szerepeltek rajtuk. Akkoriban a reklámipar ezen része egyszerűen működött: kell egy feltűnő szépség, nyomj a kezébe egy fúrógépet, és kész a hirdetés. Így a manökenek is reklámoztak táskarádiótól kezdve üdítőig mindent, de heti rendszerességgel lehetett őket látni olyan újságok címlapján is, mint a Füles.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen reklámokban szerepeltek a nyolcvanas évek legismertebb magyar manökenjei, és most hogy néznek ki.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- modell
- retro
- pataki ági
- sütő enikő
- szedres mariann
- bíró ica
- liener márta
- így néz ki most
- Hazai sztár