Majka Fonogram-balhéja tovább fokozódik - Ma reggel így szólt be a díjátadó szervezőinek

Majka ma reggel kifejtette, mi a baja a Fonogram-díjátadókkal.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

15. alkalommal rendezték meg 2019. április 4-én a Fonogram - Magyar Zenei Díj átadóját a MAHASZ, azaz a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége szervezésében. A szűk körű, öt-öt fős bizottságokból kialakult 25 fős zsűri döntött a benevezett albumok és hangfelvételek jelöléséről, majd pedig győzelméről. A szakmai elismerések mellett idén visszatért az év hangfelvétele kategória, ezúttal a hivatalos magyar slágerlisták közreműködésével #azévslágere néven, egy rendkívül aktív közönségszavazás keretén belül. Összesen 18 zenei kategóriában osztottak díjakat. Majkát több kategóriában is jelölték, de végül egyikben sem nyert. A 39 éves zenész nem volt jelen a díjátadón, mert éppen Las Vegas-ban tartózkodik, de epés véleményét azért kiposztolta a Facebook-oldalán

A zenész posztjában kifogásolta, hogy a díjakról olyan emberek döntenek, akik nem számítanak szakértőnek a hip-hop területén, és azt is, hogy a Fonogramon figyelmen kívül hagyják a teljesítményt. 

"Miért is gondoltam ,hogy nyerhetünk a Fonogram gálán???? Az 5 főből álló zsűriben, akik az év hip hop hangfelvételéről döntöttek, az egyik Petőfi rádiós szerkesztő ( magyaráznom ezt sokat nem kell) a másik egy olyan site vezetője ( Lángoló Gitárok ) ahol nagyítóval kell keresni a hip hopról szóló interjúkat, vagy az ehhez kapcsolódó szakértelmet , és a 3. egy trash metál zenekar basszusgitárosa... Már semmi esélyünk sem volt. Egy olyan országban élek ahol a teljesítmény totális ignorálása alap , ha nincs melle megfelelő szimpátia, bratyizás, vagy oltári nagy seggnyalás. Mielőtt a sok barom nekiállna észt osztani arról ,hogy már megint nyafogok, tájékoztatom őket ,hogy ez az én oldalam, ahol az én gondolataim , problémáim, örömeim osztom meg. Ha nem tetszik tessék nyugodtan elhúzni a picsaba ... ( vagy lehet küzdeni almokat megvalósítani , és aztán eltűrni , hogy jöjjön egy két seggarc és kicsikét belerondítson! ) písz...

Gratulálok minden nyertesnek!" - írta Majka. 

majka-batch
Fotó: TV2

Szűts László, a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének - MAHASZ - elnöke a Blikknek azt nyilatkozta, nem tartja elegánsnak Majka véleménynyilvánítását.

Minden évben van egy-két ilyen eset, amikor valaki nem nyer, és sértve érzi magát. Ez teljesen természetes az ilyen díjak esetében, de nem tartom különösebben elegánsnak az ilyen megnyilvánulásokat. A zenészek és a rádiósok között mindig is volt egy macska-egér harc, de ez nem rám tartozik. A MAHASZ a hangfelvételekkel foglalkozik, az elnökség minden évben olyan szakmai zsűrit igyekszik választani a Fonogram-díjak kiosztására, melynek tagjai szakmailag elfogadhatók és megbízhatók - mondta a napilapnak a díjátadót szervező MAHASZ elnöke.

Majka nem hagyta annyiban azt a véleményt, amit a hétvégi posztjára reagált Szűts László. Ma reggel egy hosszabb, részletesebb posztban ekézte a szervezőket.

"Kedves Szűts László !!

2013-ban igazad van megnyertük a Fonogram díjat. Viszont a közönség által megítélt díjat nyertük meg,tőletek szakmai díjat akkor sem kaptunk. Azért azt gondolom akkor egy talán járt volna a Belehalokért. Sőt elárulok egy titkot.

2013 óta minden évben megdöntjük zeneileg, zenekarilag a saját rekordjainkat, nem telt el úgy év, hogy ne készítettünk volna egy nagy slágert legalább, ti mégsem gondoltátok sohasem, hogy nekünk díjat kellene kapni tőletek.

Olyan ez mint a Petőfi rádiós játszásunk. Semmi baj nincs velünk, de azért valami mégiscsak. Ők is azért nem játszanak bennünket mert nem megyünk át a teszteken. Arénákat töltünk meg ugyan, nézettségi rekordokat döntünk, de valamiért az ő tesztjeiket olyan emberekkel csinálják akik minket nem akarnak hallgatni. Büdös.. de megfoghatatlan. Igazad van abban ,hogy 2005-ben én nyertem a Fonogram díjat, ami azért volt egy elképesztő emlék, mivel ha emlékszel abban az évben csináltatok egy kissé kifigurázott díjátadót az A38-as hajón.Kicsit kiparodizálva az akkori zenei helyzetet. Akkor kezdett az internet miatt totálisan visszaesni a kiadók , és nyilván minden zenével foglalkozó platform bevétele,ezért a díjátadó se a szokásos rangos módon zajlott, hanem direkt puritánabb környezetben, olyan vendégekkel mint Szinti Boy, aki a legjobb mulatós zene kategória díjat adta át. Aztán arra is emlékszem ,hogy megkaptam, elvittem, de hajnalra lemált a sárga fújós festék a díjról, és mire hazaértem befogta a kezem. Nem mondhatni ,hogy nem volt egy kicsit izzadságszaga annak az estének, amit az akkori időszámítás szerint egész életemben vártam .

De nem is ez a lényeg !

Amit mondani szeretnék neked az az ,hogy ez nem nyafogás. Már a szó is sértő, de leginkább az bánt,hogy egy hónappal ezelőtt jöttél oda hozzam jópofizni egy sajtótájékoztatón,ahol beszéltünk és szóba jött az idei Fonogram is. Arra a mondatomra, hogy ti úgysem adtok nekünk soha semmilyen díjat, te azt mondtad ez nem igaz, nincs semmi bajotok velünk( Petőfi rádiós érzet) és hogy majd meglátom,és .....satara satara.. Részedről mosolygás jópofi, részemről meg kétkedés, és egy konkrét jóslat ami be is igazolódott.

Ugye emlékszel ? Nem volt olyan régen ...

Majd most nyafogásnak tűnik,hogy elmondom az igazat? Innen meg getzisegnek ,hogy ti nem vagytok sem objektívek, sem szakmaiak. Nem bántana a dolog , ha nem a legrangosabb zenei díjnak lenne pozíciónálva ez díj.. Ez a díj viszont a kőkemény magyar valósággá nőtte ki (le)magát.

Féltékenység, rossz szájíz, irigység, harag, szomszéd fűje,de leginkább a megtehetem megteszem, és leszarom mit gondolnak díj estéje lett. Gratulálok. Legközelebb legalább tedd meg azt a szívességet ,hogy nem rabolod az időmet a felesleges kamu jópofizással, mert lehet nálatok ez egy bevált és működő módszer, én viszont maradok egy ilyen egyszerű fasz, aki ugyan lehet rossz politikus, de legalább őszinte, és nem is akarok veled/ veletek látszat jóban lenni.

Szervusz.

( ha valaki tudja pls teggelje be az úriembert , mert ismerősök nem vagyunk... gyanítom nem is leszünk)" - olvasható a rapper mai posztjában. 

2018 botrányos esetei a hazai sztárvilágban

Az elmúlt egy év bővelkedett a botrányokban. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük a legemlékezetesebb botrányokat, melyek a hazai sztárvilágban 2018-ban estek meg.

Balhét csapott az RTL Klub sorozatának főszereplője, miután kiírták - 2018 botrányai a hazai sztárvilágban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Ezt is szeretjük