"Jó csillagzat alatt születni nem elég" - Posta Victorral játékról, szinkronról, életről

Racionális, ám művészetkedvelő családból jön, vegyész professzor édesapja a zene, dekoratőr édesanyja a színjátszás terén támogatta.

Ötévesen kezdett zongorázni, tizenhárom évesen már a Légy jó mindhalálig musical Orczy Vilmosaként mutatkozott be a debreceni Csokonai Színházban, illetve ugyanott játszott a Bolondóra című zenés játékban és a Fanni hagyományai darabban. Ekkoriban határozta el, hogy színész lesz, miközben a zenéhez sem lett hűtlen, olyannyira, hogy érettségi után a bázeli Zeneművészeti Főiskolán tanult tovább. Az édesapa régi álma vált valóra, amikor Victor sikeresen el is végezte a zeneakadémiát.

A zenekari árokból a színpadra

Addig azonban sok minden történt. Nem sokkal azután, hogy megérkezett Svájcba, a Really Useful Groupban – Andrew Lloyd Webber zenekarában – találta magát, amelynek tagjaként Az operaház fantomjában, a Crazy For You-ban és a West Side Storyban is zongorázott. A zenekari árokból mégis visszavágyott a színpadra. Castingokra kezdett járni, és rövid időn belül többek között két musicalfőszerepet is eljátszhatott: a Band In Palace-ben – ahol rappelt is németül – a Herceget, a Space Dreamben Rodint. Úgy tűnt, remekül boldogul „papír nélkül”, ráadásul – fegyelmezett ember lévén – igazán a közegének érezte a precizitásáról híres országot, mégis hazajött, mivel felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

– Óriási döntés volt – emlékszik vissza. – Huszonnégy éves voltam – ilyenkor még viszi az embert a fiatalság, a tűz, a svung, a tenni akarás, de belegondoltam, vajon mi lesz tíz-húsz év múlva. Úgy éreztem, szükségem van egy alapra, amelyre építkezhetek. Nem a papír fontos, hanem az út, amin valaki végigmegy, és amelynek során megkapja azt a képzést, ami által úgymond mesterévé válik a szakmájának, és nem csak outsiderként kerül be ide vagy oda. Egyébként Kerényi Imre, aki osztályfőnököm volt a főiskolán, azokat a színészjelölteket szerette, akik más területen is megfordultak, legyen az zene, tánc vagy képzőművészet. Mindez ugyanis, ha nem is tudatosan, beépül a személyiségbe – a hang, a tekintet, a jelenlét egyaránt gazdagabbá válik általa.

A musicalirodalom legfiatalabb Fantomja

A főiskola után a Madách Színház társulatához csatlakozott, ahol eleinte kisebb szerepekben tűnt fel. Majd 2005-ben Szirtes Tamás direktor, aki tanára is volt a főiskolán, fiatalítani akart Az operaház fantomja szereplőgárdáján – így lett az akkor huszonnyolc éves színész a musicalirodalom legfiatalabb Fantomja, annak ellenére, hogy abban az időben még kevésbé volt ismert. Nem is mindenki bízott a sikerben – ám emiatt semmiféle bántás nem érte Victort, mint mondja, a kollégái segítették a beilleszkedésben.

– 28 évesen én magam is úgy éreztem, hogy talán korai ez a szerep, például a hangszín vagy a mozgás tekintetében. Azért nem ugrott le a színpadról ez a fiatal fantom sem… A lelkivilága – az érzékenységével és a zeneiségével – egyébként közel áll az enyémhez. Azóta is játszom, és ahogy telik az idő, egyre inkább magaménak érzem.

A fantom után sorra rátaláltak az újabb feladatok: az Édeskettes hármasban című musicalben, amelynek férfi főszerepét már a főiskolán is játszotta, Vernon volt, a Vámpírok báljában Herbert. A József és a Színes Szélesvásznú Álomkabátban a Fáraó, a Spamalotban – ami a Gyalog galopp musicalváltozata – Sir Galahad, a felújított Anna Kareninában Vronszkij bőrébe bújt. 2010-ben a Madách Színház bemutatta a világ egyik legjelentősebb rockoperáját, a Jézus Krisztus szupersztárt, amelyben Victor a döntéseiért rendre megküzdő Pilátust formálta meg – két év múlva pedig újabb vívódó karaktert jeleníthetett meg a színpadon: az Én, József Attila tragikus sorsú főhősét.

Én, József Attila

Mint egy korábbi interjújában mondta, soha nem a szerepet húzza magára, hanem fordítva – addig próbálkozik, amíg nem képes az adott figurát megérteni. Ez az Én, József Attila esetében különösen igaz volt, és a darab ősbemutató mivolta sem könnyítette meg a színész dolgát.

– Egészen másfajta elmélyülést igényelt a felkészülés – eddig ez volt a legnehezebb a feladatom. Mire eljött a premier, kicsit magamba is fordultam… József Attilát mindenki ismeri, és mindenkinek van róla elképzelése-véleménye. Ehhez kell valamit hozzátenni oly módon, hogy ne az én személyiségem érvényesüljön, hanem a karakteré – a gondolataival, a szenvedéseivel, az egész tragédiájával.

A zenés darab azóta is nagy siker, még ha a kritikusok nem is mindig szeretik – volt, aki a műfaj kereteit eleve szűkösnek ítélte a költő életének és műveinek bemutatására. Victor szerint mindez nem műfajfüggő – mindent lehet jól és rosszul csinálni, és a fenti állításra számos mű is rácáfol, elég csak a már említett Jézus Krisztus szupersztárra gondolni. Vízy Márton zenéje pedig – ami nem színházi, hanem felvállaltan popzene – nem elnyomja, hanem magasabb szintre emeli a darabban elhangzó verseket, így azok még közelebb kerülnek a közönséghez.

A szinkron alapja a színjátszás

Nemcsak a színpadi játékkal, hanem a szinkronnal is korán megismerkedett.

– Talán minden gyerek álmodik arról, hogy egy figura, akit a tévében lát, egyszer az ő hangján szólal meg – van ebben valami misztikus. Nekem 16 évesen teljesült ez az álmom, amikor Christian Bale-t szinkronizálhattam egy debreceni stúdióban. Rehorovszky Béla, aki szeretett a színművészetiről fiatal, új hangokat fefedezni, hívott először szinkronizálni.

Azóta számos filmhez, sorozathoz, rajzfilmhez adta már a hangját. Itt is hasznát veszi annak, hogy zenés színész – a színpadon a zene ritmusát, a stúdióban pedig a szinkron ritmusát kell eltalálni.

– Egyik legkedvesebb szinkronszerepem Matthew a Downton Abbey-ból, amelynek egyébként Kiss Virág a rendezője – ő mindig megtalálja azt, aki kompatibilis az adott figurával, illetve aki a legjobban vissza tudja adni az eredeti színészt. Ugyanígy jól választja meg azt is, hogy kik szólaljanak meg egymás mellett, ami szintén nagyon fontos, hiszen sok hasonló hang esetében nem jön létre az a fajta játék, amitől a szinkron igazán jó lesz.

Valamennyi feladatát szerette, ám különösen emlékezetes számára egy amerikai sorozat klónpárjának magyarítása, akik – klónok lévén – természetesen ugyanazon a hangon szólaltak meg, sőt, egymással is sokat beszéltek. Mindemellett egy szinkroniskolában is tanított, mégpedig színészmesterséget, amit – mint az igazi színészek általában – ő is elengedhetetlennek tart:

– Minden abból indul ki. Ha valakinek nincs meg ez a fajta előképzettsége, nem fogja tudni visszaadni az általa megszólaltatott figurát, és soha nem lesz hiteles.

A szerencse kevés lett volna

A kívülálló számára úgy tűntet, Victornak egyenes útja vezetett a sikerhez – ő maga úgy látja, a szerencse önmagában kevés lett volna.

– Jó csillagzat alatt születtem, de kellett a szorgalom és a kitartás is, hogy oda jussak, ahol most vagyok. Rengeteget segített az, hogy kiskoromtól foglalkoztam komolyzenével: azt a fajta koncentráltságot és pontosságot, amit ott meg lehet tanulni, később más területeken is hasznosítani tudtam. A zenés darabokban pedig, ahol – tekintve, hogy sok dolgot kell egyidejűleg koordinálni – mindez különös jelentőséggel bír.

Még nem írt magából mindent ki

2000-ben zenét szerzett a duisburgi Musical Theaterben bemutatott Die schöne Marguerite című darabhoz. Azóta, bár az önálló estjébe, ahol zongorázik is, belecsempészett néhány "saját" zenei fordulatot, szólót, hangulatot, "csendben van" – egyelőre. Biztos benne ugyanis, hogy még nem írt ki magából mindent, és előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor a zeneszerzés szándékával ül le a hangszer elé. Addig is a maga kedvére játszik-improvizál, átlépve – vagy születési jegyéhez, a Halakhoz híven inkább átúszva – egy távoli dimenzióba, ahonnan aztán feltöltődve térhet vissza a hétköznapokba.

Fotók: Németh Kriszta, Juhász Gábor
Smink: Kincsesné Gurmai Mária
Frizura: Birgés Kata

A fotók a Benczúr Házban készültek.

• magyar szinkron
• szinkronhang
• zene
• kiss virág
• posta victor
• hazai_sztar
• 80 éves a magyar szinkron