"Születésem után otthagytak a kórházban" - A magyar színész drámai vallomása
Kálid Artúr árvaházban nevelkedett.

Dia

                        	Kálid Artúrt kilencévesen örökbe fogadta volna egy család, de mivel édesanyja hivatalosan sohasem mondott le róla, ez nem történhetett meg. Ennek ellenére a Winkler család évekig támogatta őt, nekik köszönhette az első lakását vagy tanulmányai finanszírozását. A színész elmondta, találkozott már vér szerinti édesapjával, és édesanyjával is szokott telefonon beszélgetni. Fontosnak tartja, hogy gyerekei megismerjék az őseiket.

                        	Bagi Iván humorista 16 éves koráig nevelkedett nevelőintézetben, majd féltestvére vette szárnyai alá. Sohasem titkolta, hogy szülei lemondtak róla, egy tucat árvaházat és nevelőcsaládot járt meg. Felnőttként ismerte meg édesapját, akik haláláig ápolt.

                        	Oláh Ibolya csupán egyszer találkozott édesanyjával, de sohasem neheztelt rá, amiért árvaházba adta őt. Az énekesnő egyetlen támasza nevelőanyja, a tiszadobi árvaház egykori igazgatója, Anyácska volt, aki a Megasztár alatt és a tehetségkutató után is támasza volt Ibolyának.

Fotó: Facebook/Oláh Ibolya
Ezt is szeretjük
Fotó: