Csányi Sándor 10 éve ezt a gyönyörű színésznőt szereti - Fotókon hazánk színészpárjai
Magyar színészpárok, akiket nemcsak a szakma, hanem a magánélet is összeköt.
Ahogyan a külföldi forgatásokon, úgy hazánkban is gyakran előfordul, hogy a közös munka során két színész váratlanul egymásba szeret. Csányi Sándor és Tenki Réka például a 2009-ben bemutatott, Poligamy című vígjáték forgatásán került közel egymáshoz, három évvel később pedig össze is házasodtak.
Azóta is nagy boldogságban élnek, és nevelik együtt 2013-ban született kislányukat, Lucát. A magánéletüket féltve óvják, aminek okáról így nyilatkozott Tenki Réka 2017 februárjában a Nők Lapjának adott interjújában:
- Nem szoktunk magunkról beszélni. Találkozásunk első percétől óvtuk a magánéletünket a nyilvánosságtól, úgy gondoljuk, nem tartozik senkire. Épp eleget mutatunk meg magunkból nap mint nap a színpadon, utána jó visszahúzódni a saját, meghitt csöndünkbe. Sanyi egyébként is rendkívül zárkózott ember - mondta Tenki Réka, akit legutóbb a Budapest Noir című filmben láthattunk.
Képes összeállításunkban rajtuk kívül mutatunk még másik négy ismert hazai színészpárt, akik évek óta imádják egymást.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- férje
- felesége
- magánélet
- csányi sándor
- tenki réka
- szabó győző
- rezes judit
- nagy ervin
- borbély alexandra
- gryllus dorka
- simon kornél
- pindroch csaba
- verebes linda
- Hazai sztár