A magyar színész 30 év után egy másik színésznőért hagyta el feleségét – Emlékszel a volt házaspárokra?

Kvízünkben tesztelheted, mennyire emlékszel arra, mely híres színművészek éltek házasságban.

Egykori színészpárok
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

A filmek és a színház világában dolgozók gyakran egy kollégájukba szeretnek bele. Ha két nagyon ismert sztárról van szó, együtt még híresebbé válnak, és sokszor álompárnak kiáltják ki őket. 

Ha egy ilyen házasság több év vagy évtized után megromlik és válással végződik, az a rajongókat is megviseli, hisz összetörik egy álomkép. Miután a felek új párra lelnek, idővel sokan el is felejtik, hogy az adott sztárnak ki volt a korábbi házastársa. 

Egykori színészpárok

2013-ban nagy port kavart, hogy Rékasi Károly 30 év után elhagyta feleségét. A színész egyik kolléganőjébe szeretett bele. Színésznő feleségével tettek még ugyan egy kísérletet arra, hogy megmentsék házasságukat, ám ezzel a próbálkozással kudarcot vallottak, és az év őszén a Barátok közt egykori sztárja bejelentette, a jövőben Pikali Gerda színésznővel kíván élni, akivel össze is költözött. A pár 2021-ben házasodott össze. 

Rékasi Károly volt felségére is rátalált az új szerelem 2014-ben egy tíz évvel fiatalabb férfi személyében. Emlékszel még, ki volt a színész első felesége? Kvízünkben tesztelheted, mennyire emlékszel a volt színész házaspárokra!

A magyar színész 30 év után egy másik színésznőért hagyta el feleségét – Emlékszel a volt házaspárokra?
Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
Melyik színésznő volt Rékasi Károly első felesége?
Fésűs Nelly
Schell Judit
Détár Enikő
2. kérdés
„Boldog válás volt a miénk!” - kire vonatkozik Bodrogi Gyula vallomása?
Voith Ági
Pécsi Ildikó
Törőcsik Mari
3. kérdés
Bereczki Zoltán kivel volt házas 7 évig?
Szinetár Dóra
Dancs Annamari
Kovács Patrícia
4. kérdés
Homonnay Zsoltnak két fia született a színésznőtől. Kiről van szó?
Fonyó Barbara
Polyák Lilla
Balázsovits Edit
5. kérdés
Melyik színésznőnk ment feleségül fiatalon Pintér Tiborhoz?
Janza Kata
Ivancsics Ilona
Bánfalvy Ági
6. kérdés
Ki ajándékozta meg Gesztesi Károlyt egyetlen lányával?
Szulák Andrea
Ábel Anita
Liptai Claudia
7. kérdés
Csányi Sándornak első feleségétől egy fia született. Melyik színésznőről van szó?
Pokorny Lia
Ónodi Eszter
Mahó Andrea
8. kérdés
Melyik ismert színésznőnk volt Miller Zoltán első felesége?
Xantus Barbara
Hegyi Barbara
Ullmann Mónika
9. kérdés
Szente Vajk már elvált a Barátok közt színésznőjétől. Melyiküktől?
Erdélyi Tímea
Csifó Dorina
Szabó Erika
10. kérdés
Koltai Róberttel 35 évig élt együtt. Hivatalosan nem váltak el. Ki ő?
Molnár Piroska
Pogány Judit
Tordai Teri

A mi kis falunk Joli nénije és Bujtor István

Tímár Évát a tévénézők A mi kis falunk mindenbe belekotnyeleskedő, ősz hajú Joli nénijeként ismerik. Szinkronizált, több sorozatban, számos játék- és tévéfilmben szerepelt, volt, amelyikben egykori szerelmével, Bujtor Istvánnal együtt.

Fiatalon Bujtor István szerelme volt: A mi kis falunk Joli nénije 10 évig volt a színészlegenda párja

Tímár Éva színésznő tíz évig volt Bujtor István párja, akivel szakításuk után is jóban maradtak.

Elolvasom

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük