A magyar színész 30 év után egy másik színésznőért hagyta el feleségét – Emlékszel a volt házaspárokra?
Kvízünkben tesztelheted, mennyire emlékszel arra, mely híres színművészek éltek házasságban.
A filmek és a színház világában dolgozók gyakran egy kollégájukba szeretnek bele. Ha két nagyon ismert sztárról van szó, együtt még híresebbé válnak, és sokszor álompárnak kiáltják ki őket.
Ha egy ilyen házasság több év vagy évtized után megromlik és válással végződik, az a rajongókat is megviseli, hisz összetörik egy álomkép. Miután a felek új párra lelnek, idővel sokan el is felejtik, hogy az adott sztárnak ki volt a korábbi házastársa.
Egykori színészpárok
2013-ban nagy port kavart, hogy Rékasi Károly 30 év után elhagyta feleségét. A színész egyik kolléganőjébe szeretett bele. Színésznő feleségével tettek még ugyan egy kísérletet arra, hogy megmentsék házasságukat, ám ezzel a próbálkozással kudarcot vallottak, és az év őszén a Barátok közt egykori sztárja bejelentette, a jövőben Pikali Gerda színésznővel kíván élni, akivel össze is költözött. A pár 2021-ben házasodott össze.
Rékasi Károly volt felségére is rátalált az új szerelem 2014-ben egy tíz évvel fiatalabb férfi személyében. Emlékszel még, ki volt a színész első felesége? Kvízünkben tesztelheted, mennyire emlékszel a volt színész házaspárokra!
A mi kis falunk Joli nénije és Bujtor István
Tímár Évát a tévénézők A mi kis falunk mindenbe belekotnyeleskedő, ősz hajú Joli nénijeként ismerik. Szinkronizált, több sorozatban, számos játék- és tévéfilmben szerepelt, volt, amelyikben egykori szerelmével, Bujtor Istvánnal együtt.
Fiatalon Bujtor István szerelme volt: A mi kis falunk Joli nénije 10 évig volt a színészlegenda párja
Tímár Éva színésznő tíz évig volt Bujtor István párja, akivel szakításuk után is jóban maradtak.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!