Kisfia született, pedig lányt várt! A magyar műsorvezető meglepő vallomást tett blogjában
A fiatal műsorvezető, Mádai Vivien meglepő vallomást tett.
Mádai Vivien blogbejegyzésében árulta el, nem örült, amikor megtudta, kisfia lesz.
A köztévé 28 éves műsorvezetője 2014. szeptember 14-én adott életet első gyermekének, Zénónak.
Kisfia született, pedig lányt várt
Mádai Vivien mindig is arról álmodott, hogy három kislánya születik, el is döntötte, mi lesz a nevük, ha szőkék, ha barnák vagy ha vörös hajúak lesznek.
Amikor tavaly év elején kiderült, babát vár, nem is tudott dönteni, melyik név legyen a befutó, aztán amikor a 16. héten elment ultrahangos vizsgálatra, gratuláltak neki a kisfiához. Nem akarta elhinni, meggyőződése volt, hogy neki csakis lánya születhet, hiszen mindig erre vágyott.
"Megköszöntem a vizsgálatot, és útnak indultam, de akkor már potyogtak a könnyeim. Fiú? Fiú... Biztosra kellett mennem, így bejelentkeztem még aznap egy másik ultrahangra, ahova teljesen felesleges volt elmennem, mert csak megerősítették, hogy kezdhetek kékben gondolkodni.
Nem értettem, hogy csalhat ennyire az anyai megérzésem. Zokogtam, és már nem azért, mert becsapva éreztem magam, hanem hogy hogy lehetek ennyire buta és felületes. Nem számít, fiú vagy kislány, csak egészséges legyen" - olvasható a blogbejegyzésében.
A felismerés pillanatától aztán már rajongott a kis pocaklakóért, amikor pedig Zénó világra jött, már nem is emlékezett rá, hogy valaha egy kislányt akart.
Fotó: Farkas Vivien, MOM Park
Facebook-kép: MTVA/Nagy Zoltán
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- rubint réka
- terhes
A várandós magyar híradós gyönyörű volt estélyi ruhájában
- barátok közt
- balogh edina