Lovas Rozi halálra rémült a mai Reggeliben: a színésznő erre nem számított
A színésznő a Gólkirályság című sorozatáról kezdett el beszélni, amikor váratlan esemény történt a stúdióban.
Lovas Rozi a Reggeli vendége volt, ahol a Gólkirályság című sorozatról kérdezték. Az első pillanatokban megakadt a beszélgetés, a színésznő ugyanis nagyon megijedt, amikor egy tacskó kutyus, Fruzsi - aki már korábban is okozott derűs perceket a műsorban - felugrott mellé a kanapéra.
Lovas Rozi a Reggeliben
A kis tacskó már nem egyszer tipegett be váratlanul felvétel közben. A kutyus az egyik operatőré, és sokszor okoz vidám perceket a stáb tagjainak és vendégeiknek. Mindenki imádta a kis szőrös négylábút, ezzel Lovas Rozi sem volt másképp, viszont az első pillanatban hatalmas riadalmat okozott neki az apróság, nem számított rá.
Az interjú első perceiben látható, ahogy a színésznő hangos sikoltással ijed meg a kutyustól, hiszen az váratlanul ugrik fel mellé a kanapéra.
- Jaj, bocsánat, nem tudtam, hogy ide fel tud ugrani - szabadkozott Lovas Rozi, majd természetesen ő sem hagyta ki a kis állat kényeztetését, és sokáig simogatta Fruzsit.
Lovas Rozi 7 évvel fiatalabb férjével fotózkodott: ritkán tesz ki képet Jánossal
Lovas Rozi és férje, Horváth János Antal még 2020-ban kötötték össze az életüket, de Insta-fotót nem sokszor látni róluk.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Gólkirályság