Lovas Rozi váratlanul vesztette el színész szerelmét: mélyre lökte a gyász

Lovas Rozinak hirtelen kellett szembenéznie a gyásszal, amikor elveszítette színész szerelmét, Balikó Tamást.

Lovas Rozi gyásza Balikó Tamás elvesztése után

Lovas Rozi és Balikó Tamás éveken keresztül alkottak egy párt, ám a sors kettétörte közös álmaikat, és 2014-ben tragikus hirtelenséggel, egy szívroham következtében a Pécsi Színház egykori igazgatója örökre behunyta szemeit. A színésznő most elmesélte, milyen mélyre lökte akkor a gyász.

Lovas Rozi gyásza Balikó Tamás elvesztése után

Lovas Rozi nemcsak a képernyőn látható jobbnál jobb alkotásokban, hanem a Loupe Színházi Társulás tagjaként színpadi szerepeiben is remekel. Az egyik ilyen darabban egyedül láthatja a közönség a színpadon, a monodráma elképesztő párhuzamokat rejt saját életével, és ezzel együtt úgy érzi, gyógyítja is azoknak a lelkét, akik bármely momentumon átestek az életben, mint színpadi karaktere.

– Örömmel halok bele minden alkalommal  kezdte mesélni a Bóta Café legutóbbi adásában, és azt is hozzátette, hogy hisz abban, hogy fontos beszélni azokról a témákról, melyeket a színdarab boncolgat, köztük a gyászról is.

Lovas Rozit elképesztő veszteségként érte, amikor 11 évvel ezelőtt szerelme, Balikó Tamás egyik pillanatról a másikra elhunyt. Azóta már többször tudott beszélni arról, mit élt át akkor, szerinte mindez gyógyírt jelent.

 Mélyre mentem, nyilván ez egy olyan történés, ami mélyre is lökött. Valahogy volt érzékem, szívem, fülem ahhoz, hogy megértsem magam, vagy azt, ami történik velem. Muszáj volt megértenem, hogy mi történik bennem, hogy tovább tudjak lépni, és nem tiltakoznom kellett ellene, hanem egyszerűen befogadnom, barátommá fogadnom ezt az érzést, ezt a felfoghatatlan gyászt.

A műsorvezető kérdésére, hogy ez egyáltalán hogyan lehetséges, azt válaszolta, hogy ehhez rengeteg munka és idő kellett neki.

 Az első az, hogy elfogadom. Nincs értelme tiltakozni, haragudni. Ott kezdődik az elfogadás, hogy beszélünk róla. Attól még fáj, nem lennénk emberek, ha nem fájna. Jó is, ha fáj, sőt, azt is meg kell szeretni, hogy fáj. Ezek emberi érzések, és ha nem fájna ennyire, akkor talán nem ért volna annyit, mint amennyit ért  részletezte.

A színésznő azóta újra megtalálta a boldogságot, a szintén szakmabeli Horváth János Antallal 2020 tavaszán házasodtak össze és két gyönyörű gyermekük született.

Lovas Rozi és sármos férje a premier legszebb párja voltak: fotókon a díszbemutató sztárjai

Lovas Rozi és a Véletlenül írtam egy könyvet többi sztárja a film premierjén.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL/Gólkirályság

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
  • Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük