"Már nincs szükségem függőségekre!" Őszintén vallott a Barátok közt sztárja
Lóránt Kriszta, a Barátok közt Orsolyája új életet kezd.
A napi sorozatok szereplőire, mint amilyen a Barátok közt, szinte családtagként tekintenek a nézők, ezért aztán akármelyikük is távozik a történetből, az egyfajta hiányérzetet kelt.
Bizonyára így lesznek ezzel a szimpatikus pszichiáternő, dr. Ferenczy Orsolya kedvelői is, hiszen a karaktert megformáló Lóránt Kriszta hét és fél év után hagyja ott a Mátyás király teret.
Új életet kezd
Hogy miért döntött a távozás mellett, illetve mit kezd magával ezután, egyebek közt erről is faggatta a 40 éves színésznőt Holló Márta a Fél Kettő szerdai műsorában, aki készséggel válaszolt a riporternek.
Lóránt Kriszta őszintén elmesélte, hogy az utóbbi években Orsi biztosította számára az állandóságot - azt, hogy rendszeresen bejárt dolgozni a forgatásokra.
Az ő élete mindeközben fenekestül felborult: három évvel ezelőtt ugyanis szakított párjával, Csankó Zoltánnal, akivel 15 évig éltek együtt. Különválásuk során pedig rá kellett jönnie, mennyire társfüggővé vált az együtt töltött idő során.
Ráadásul hirtelen, érett fejjel belecsöppent a szinglik világába - és nemegyszer megégette magát hiszékenysége miatt.
A kék madár nyomában
- Nagyon sok jó és rossz élmény történt velem Orsi sorsa mögött, bár a karakterem is fejlődött, az én életem nagyobbat esett és emelkedett. Most éppen lefelé menetben vagyok, hiszen pillanatnyilag nincs társam, ráadásul mély veszteségek is értek - vallotta.
Ugyanakkor arról is beszámolt, úgy érzi, mostanra kezd letisztulni benne, ki is valójában, és kezdi végre megszeretni és elfogadni magát, a hibáival és az erényeivel együtt.
- Már nincs szükségem függőségekre, önmagamban is egy tökéletes lény vagyok - nyilatkozta.
Kiderült, néhány éve beleszeretett a sziklamászásba, és talán éppen jókor jött számára egy ismerős közelmúltbeli felkérése, hogy menjen el túravezetőnek Kazahsztánba, amire örömmel mondott igent.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogy végleg elpártol a világot jelentő deszkáktól, vagy csak izgalmas kirándulás lesz számára az út - talán egyszer arról is mesél majd. Mindenesetre vágya, hogy megpillantsa azt a bizonyos mesebeli kék madarat - állítólag kazah földön fészkel -, és bízik benne, hogy hamarosan része lesz a magánéleti boldogságban is.
Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence
OLVASD EL EZT IS!
- barátok közt
- szőke zoltán
Mi történt Berényi Mikivel? Így még biztosan nem láttad Szőke Zoltánt
- rtl klub
- barátok közt
"Végre megtört a jég" Deutsch Anita és a férje együtt a Barátok közt forgatásán
- rtl klub
- barátok közt