Végre kamerák elé állt! Bemutatkozott a magyar X-Faktor új mentora
Kiderült, ki lesz az X-Faktor ötödik évadának új mentora.
Most már hivatalos, hogy Little G. Weevil az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsorának, az ősszel ötödik évadával jelentkező X-Faktornak az új mentora. Geszti Péter helyét veszi át, Alföldi Róbert, Szikora Róbert és Tóth Gabi marad az ítészek székében 2014-ben is.
Az 1977-ben született Szűcs Gábor zenész-producer 2004 óta az Amerikai Egyesült Államokban él, akkor egy szál gitárral költözött ki. Sokáig minden munkát elvállalt, még mosogatott is a zenélés mellett.
A siker nem maradt el: 2011-ben az egyik lemeze már az év tíz legjobb bluesalbuma közé került, 2013-ban pedig megnyerte a Memphisben rendezett International Blues Challenge elnevezésű nemzetközi bluesfesztivált a szóló-duó kategóriában. Idén a blues Grammy-díjának számító Blues Music Awardsra is jelölték. Magyar blues zenész ekkora sikert még nem aratott ebben a műfajban.
- Az elmúlt két évben két lemezt is kiadtam, sokat koncerteztem, úgyhogy ebben az évben amúgy is pihi lett volna - árulta el a Fókusz című műsorban.
A döntőben is köldökig kivágott estélyibe bújt
Nézd végig képes összeállításunkban Tóth Gabi 15 legemlékezetesebb ruháját a 2013-as X-Faktorból!
A döntőben is köldökig kivágott estélyibe bújt! Tóth Gabi ruhái az X-Faktorban
Nézegess képeket!
ElolvasomFotó: Facebook/Little G Weevil

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- rtl klub
- énekesnő
Elállt a szavunk! Az RTL Klub szőke sztárjától ilyen fotókat nem vártunk

- tehetségkutató
- énekesnő
4 éve még elmentél volna mellette az utcán! Régi és új fotókon Muri Enikő

- rtl klub
- x-faktor