Lengyel Tamás új kihívások elé került – Interjú a Válótársak sármos színészével (x)

A Játékszín társulatában új és új arcok tűnnek fel az elmúlt hónapokban. Pokorny Lia, Szabó Győző, Kerekes József és hasonló ragyogó színészek mellett  Lengyel Tamás is főszerepet játszik a Teréz körúti színpadon. A Válótársakból is ismert színésszel beszélgettünk, aki többek között azt is elmondta, miért hagyta ott a Vígszínházat.

- Miért mondtál igent a hívásra?

- Hat évig voltam tag a Vígszínházban. Ennyi idő alatt az ember elkezd új impulzusokra is vágyni, szeretne más kollégákkal, rendezőkkel dolgozni. De amikor Bank Tamás igazgató felkért a Kölcsönlakás egyik főszerepére, nem csak ez motivált. Egy izgalmas, sikeres játszóhelyet látok a Játékszínben, amely képes új színt hozni a palettán. Szerintem nagy szükség van egy olyan színházra, amely tartalmasan tud szórakoztatni, kikapcsolja az embereket a napi feszültségből, és mindezt ízléssel teszi.

- A Játékszín küldetése valóban a könnyed szórakoztatás. Neked milyen a személyes viszonyod ezzel a műfajjal?

- Szerepelek a rádiókabaréban, játszottam abszurd sorozatokban, a Válótársakban és A mi kis falunkban is. Mondhatnám, gyakorlott vagyok, de ez nem lenne igaz. Tanulom a műfajt. Olyan térdcsapkodós, gurgulázós vígjátékban, mint a Kölcsönlakás, még nem szerepeltem. Az érdekelt benne, hogy lehet-e bohóckodás nélkül a félreértés és a rossz helyzetfelismerés annyira vicces, hogy a nézők megvesznek a nevetéstől. Mára biztosan állíthatom, hogy ha a színész a karakter problémáját pontosan fogalmazza és a kínlódást hitelesen játssza, akkor a néző nemcsak hahotázik, hanem egyszerűen fuldoklik a nevetéstől. Ez szuper érzés, miközben örömöt szerzek, hatalmas mennyiségű energiát kapok.

- Mi dob fel még? Szeretsz játszani a színpadon kívül is?

- A Kölcsönlakásnak van egy játéka, abban szívesen játszanék: a nézők egy évre lakást nyerhetnek bármely előadásra szóló jegyükkel. Az én szórakozásom a munkám. Szeretem az új feladatok, ismeretlen helyzetek izgalmát, bár gyakran félek is ezektől. De épp ez az ambivalencia izgat. Egyébként utazással szoktam kikapcsolódni, de mostanában folyton dolgozom. Ez volt az egyik oka annak, hogy a Vígben egy év fizetés nélküli szabadságot kértem, nem a magasabb bérezésű sorozatok miatt jöttem el. Szükségem van a feltöltődésre, és amint kevesebb lesz a munkám, utazni fogok. Nagyon fontosak a barátaim és az édesanyám, az ő társaságuk mindig feldob. Mindemellett sorozat- és mozirajongó vagyok.

- A Játékszín Bock Színpadán láttunk a Bankhitelben, ami egy kétszereplős darab, rengeteg szöveggel. Ez a fajta felkészültség  állandó koncentrálást igényel. Van időd néha elmerengni a körülötted lévő, valós világon?

- Igyekszem nyitott szemmel járni, és reflektálni a világra. Hiszem, hogy a sorsunk alakulásáért, életünk minőségéért nem a körülmények, hanem mi vagyunk a felelősek. Változtatni úgy tud az ember, ha leteszi a voksát és vállalja a véleményét. Még akkor is, ha ez konfliktust, antipátiát vagy mellőzöttséget szül. Sajnos az egzisztenciaféltés sokszor erősebb, mint a nyílt konfrontáció. Ez nagy küzdelmem nekem is, de igyekszem könyörtelenül szembesíteni magam, ha gyávának bizonyulok az elveimmel szemben.

- Ha szerencse érne, változtatnál-e a saját életeden?

- A munka tekintetében már most is nagyon szerencsésnek mondhatom magam, és nem változtatnék. Minden kudarcomnak megvolt a szerepe abban, hogy most görcs és megfelelési kényszer nélkül tudjak dolgozni. Csak olyan feladatok találnak meg, amiket szerelemmel, vággyal, alkotókedvvel csinálok. És nagyon érdekes, ahogy jönnek. Például láttam két éve egy igen szórakoztató darabot Londonban, amelynek a főszerepét nagyon szívesen eljátszottam volna én is. Októberben pedig ezt mutatja be a Játékszín, és azt a szerepet játszom, amit két éve kinéztem magamnak. Mi ez, ha nem áldás?

• lengyel tamás
• színház
• Hazai sztár